Rétvári Bence: Újabb botrány, újabb megválaszolatlan kérdések az oktatási minisztériumban!

Hozzák nyilvánosságra a tankerületi vezetők kiválasztásának dokumentumait – szólította fel a kormányt Rétvári Bence a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
A KDNP frakcióvezetője szerint az új tankerületi vezetők kiválasztásakor nem vették figyelembe a pedagógusok véleményét, a minisztérium pedig a tanárok álláspontjával ellentétes döntéseket hozott.
Rétvári Bence azt mondta, hogy bár korábban nyilvános és átlátható pályázati eljárást ígértek, a kiválasztás lezárulta után valamennyi kapcsolódó dokumentum titkos és hozzáférhetetlen maradt. Hozzátette, a pedagógusok több helyen is arról számoltak be, hogy nem az a jelölt kapta meg a vezetői megbízást, akit a helyi közösség és a tanárok támogattak.
A politikus felidézte, hogy a hét elején felszólította a minisztériumot a pályázati eljárás valamennyi iratának nyilvánosságra hozatalára, de ez nem történt meg.
Hozzátette, írásbeli kérdést és közérdekű adatigénylést is benyújtott annak érdekében, hogy megismerhetővé váljanak a kiválasztás dokumentumai. Úgy fogalmazott, mindenkinek joga van tudni, hogy a minisztérium a pedagógusok által támogatott jelölteket választotta-e ki, vagy a tanárok véleményével szemben döntött.
„Előbb-utóbb úgyis meg fogjuk tudni, hogy mit titkoltak”
– jelentette ki Rétvári Bence.
Vezetőkép: Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője reagál Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalására az Országgyűlés plenáris ülésén 2026. október 12-én. Kép forrása: MTI/Purger Tamás





