Puskás Balázs: Szent Mihály hathatós segítőnk lesz a ránk bízott gyermekek nevelésében

Megváltozott a váci katolikus intézményfenntartó szervezet neve, céljaik azonban változatlanok.


Hirdetés

Az utóbbi időben egyre több helyen találkozhattak az érdeklődők a Szent Mihály Intézményfenntartó névvel, hiszen például a korábbi nevén váci Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának márciusban indult közösségi média oldalai is ezen a néven futottak már. Szeptembertől azonban hivatalosan is Szent Mihály Intézményfenntartóként szerepel mindenhol a szervezet.

Szeptember 1-jén nem csupán a tanév kezdődött el, hanem egy új fejezet is nyílt, a váci EKIF életében. Ettől a naptól hivatalosan is Szent Mihály Intézményfenntartó lett az oktatási szervezet neve. Puskás Balázs főigazgató szerint időszerű volt a névváltoztatás.

„Az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága név nem írja le sem a szervezeti formánkat, sem a tevékenységünket: egyrészt nem vagyunk főhatóság, hatósági feladatokat is csak annyiban látunk el, amennyiben a jogszabályok bennünket erre felhatalmaznak, illetve köteleznek – leginkább ellenőrzés formájában. A szervezetünk intézményfenntartó, nem pedig főhatóság. Ezen kívül pedig nemcsak iskolákat tartunk fenn, hanem óvodákat és szakképzőt is” – árulta el a főigazgató a változtatás okait a szerkesztőségünknek csütörtökön megküldött sajtóközleményben foglaltak szerint.

És, hogy miért Szent Mihály nevét viselik a jövőben? Erre nagyon kézenfekvő a válasz:

„Szent Mihály főangyal az Egyházmegye védőszentje, aki hathatós segítőnk lesz a ránk bízott gyermekek nevelésében, támogatásában, tanításában és pasztorációjában. Az angyali seregek vezéreként hatalmas erővel száll szembe a gonoszlélek cselvetései ellen, szükségünk van a védelmére nekünk és a tanulóinknak is.”


Hirdetés

Szeptembertől tovább bővült a szervezet intézményeinek köre, hiszen a Gyömrői Magvető Katolikus Általános Iskola elindulásával már 33 oktatási intézmény tartozik a Szent Mihály Intézményfenntartó alá. Öröm az is, hogy a salgótarjáni Jó Pásztor Óvoda új tagintézménnyel bővült Karancsberényben, valamint a Dunakeszin 2026 szeptemberében elinduló gimnáziumot is nyilvántartásba vették.

„Célunk a jövőben is, hogy az intézményeinkben tanulók keresztény szeretet és szabadság szellemiségében tanuljanak, nevelődjenek, hogy kiteljesedjenek személyükben és adottságaikban, megtalálják az élethivatásukat, jó kereszténnyé és becsületes állampolgárokká, az Egyház közösségének aktív tagjaivá váljanak” – írták.

A Szent Mihály Intézményfenntartó ott lesz szeptember 19. és 21. között a Vácon rendezendő Katolikus Társadalmi Napokon is, ahol a korábban meghirdetett alkotói pályázat eredményhirdetését is megtartják majd. Ennek közönségszavazása szeptember 14-én, vasárnap 23 óráig tart a szervezet Facebook-oldalán.

„A gyermekek számára a szombati napon egész napos játékokkal, tánccal, zenével, kreatív foglalkozásokkal készül az egyházmegye. Mi egy sátorral leszünk kint mind a három napon. Aki ellátogat hozzánk, megismerheti az intézményeinket, a sok-sok jó gyakorlatot, innovációt, amelyekkel találkozhatnak nálunk. Szombaton délelőtt a nagyszínpadon 2 órányi műsorral készülünk, amely során egyes intézményeink tanulói, gyermekei produkciókkal mutatkoznak be, illetve a Szent Mihály Intézményfenntartó izgalmas beszélgetésekben prezentálja majd többek között a nagy sikerű digitális detox programot vagy a gyermekvédelem érdekében tett erőfeszítéseit” – tette hozzá a főigazgató.

Kapcsolódó:

Családok és közösségek fesztiváljával várja az érdeklődőket a váci KATTÁRS

Vezetőkép: Puskás Balázs, a Szent Mihály Intézményfenntartó főigazgatója. Forrás: Szent Mihály Intézményfenntartó


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb