Donald Tusk: Nagy fokú orosz provokáció lehet a drónok behatolása a lengyel légtérbe – FRISSÍTVE!
A legfrissebb információk szerint nem biztos, hogy a megtalált rakétamaradvány orosz eredetű volt.

Lengyelország feltehetőleg nagy fokú provokációval szembesül, először történt, hogy egy NATO-tagállam felett orosz drónokat lőttek le – jelentette ki Donald Tusk lengyel kormányfő szerdán, a kabinet rendkívüli ülésének elején.
A kormányülést Tusk azután hívta össze, hogy szerda hajnalban több drón repült be Lengyelország légterébe Oroszország Ukrajna elleni légitámadása közben. A felszálló lengyel és szövetséges vadászgépek a drónok egy részét lelőtték.
A szövetségesek „nagyon komolyan veszik a helyzetet”
– mondta el Tusk.
Közölte: a drónok behatolása után Lengyelországban „nem regisztráltak áldozatokat”. Folytatódik a lelőtt drónok roncsainak keresése, és újranyílnak a légvédelmi művelet miatt bezárt lengyelországi repülőterek – mondta el a kormányfő.
Tusk komolynak nevezte a helyzetet. „Ma már senkinek sem lehet kétsége, hogy különféle forgatókönyvekre kell készülnünk” – jelentette ki. Egyúttal aláhúzta: „Nincs ok pánikra” és arra sem, hogy „a lakosok mindennapi életét megnehezítő korlátozásokat vezessenek be”.
A drónroncsok keresésére mozgósították a hadsereg kötelékében működő önkéntes területvédelmi erőket (WOT). A lengyel rendőrség szerda reggel megerősítette: a kelet-lengyelországi Lublini vajdaságban fekvő Wyryki településen az egyik drón egy lakóház tetejét rongálta meg, senki sem sérült meg. Egy másik drón roncsait a kelet-lengyelországi Podlasiei vajdaságban, Czosnówka falu közelében, egy harmadikat pedig a közép-lengyelországi Lódzi vajdaságbeli Mniszków településnél találták meg.
A kormányülés előtt Karol Nawrocki államfő kezdeményezésére lengyel politikai és katonai vezetők egyeztettek az elnöki hivatal nemzetbiztonsági irodájában (BBN). Az ezt követő sajtóértekezletén Karol Nawrocki kijelentette:
„A dróntámadás példátlan mozzanat a NATO történetében”, ahogyan Lengyelország legújabb történetében is.
Közölte: beszéltek a lengyel drónvédelem megerősítésének szükségességéről, és megvitatták a NATO alapszerződése 4. cikkelye szerinti eljárás megindításának lehetőségét is. Ez a szövetségesek közötti konzultációkat helyez kilátásba, ha bármelyik tagország fenyegetést érzékel területi épsége, függetlensége vagy biztonsága ellen. Az elnök bejelentette: a légtérsértések miatt összehívja a legfontosabb lengyel politikai vezetőkből álló tanácsadó testület, a nemzetbiztonsági tanács (RBN) ülését.
Jelenleg „nem megalapozott az az állítás, hogy háborús helyzetben találtuk magunkat”, de Lengyelország szempontjából „a provokáció kétségtelenül összehasonlítatlanul sokkal veszélyesebb az eddigieknél” – fogalmazott Tusk.
„Ez nem a mi háborúnk, ez nem kizárólag az ukránok háborúja, ez egy háború, egy konfrontáció, amelyet Oroszország hirdetett az egész szabad világ felé” – tette hozzá a kormányfő.
Közölte: a lengyel hatóságok szerda délelőttre összesen 19 légi eszköz esetében erősítették meg a légtérsértést, közülük legalább hármat lelőttek, de „nagyon valószínű” egy negyedik tárgy lelövése, és lehetséges további lelőtt drónok későbbi azonosítása is. Elmondta továbbá: először történt az ukrajnai háború során, hogy a légi eszközök „jelentős része” Fehéroroszország területéről repült be Lengyelországba, nem pedig Ukrajna irányából, amikor ez tévedés vagy „apró orosz provokáció” következményeként történt.
A drónroncsok keresésére mozgósították a hadsereg kötelékében működő önkéntes területvédelmi erőket (WOT) és a rendőrséget. A hatóságok szerda délelőttig összesen 6 drónroncs megtalálását erősítették meg a kelet-lengyelországi Lublini, a kelet-lengyelországi Podlasiei és a közép-lengyelországi Lódzi vajdaságban. A Lublini vajdaságban fekvő Wyryki településen az egyik drón egy lakóház tetejét rongálta meg, senki sem sérült meg.
Nem biztos, hogy a megtalált rakétamaradvány orosz eredetű volt, egy, a drónok ellen kilőtt eszközről is lehet szó
– mondta el sajtóértekezletén Jacek Goryszewski, a lengyel hadsereg műveleti főparancsnokságának szóvivője.
Pawel Wronski külügyminisztériumi szóvivő a PolsatNews kereskedelmi hírtévének megerősítette:
bekérették a varsói orosz nagykövetség ügyvivőjét, Andrej Ordast, és tiltakozó jegyzéket adnak át neki.
Az orosz ügyvivő újságíróknak elmondta: „Nincs bizonyíték arra, hogy a lengyel légteret megsértő drónok Oroszországból érkeztek volna”.
Jaroslaw Kaczynski, a fő lengyel ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság elnöke a RadioWnet konzervatív csatornának elmondta: két alapvető oka lehet az orosz támadásnak. Elsősorban a lengyel-amerikai kapcsolatok erősödéséről van szó, amely „biztosan nem tetszik” Moszkvának. A másik ok az, hogy szerdai bejelentés szerint
Lengyelország péntektől lezárja a fehérorosz határt a Zapad 25 fedőnevű orosz-fehérorosz hadgyakorlat miatt. A határzár „komoly csapást jelent Fehéroroszországra, de Oroszországra és részben Kínára is”
– jegyezte meg Kaczynski.
Kapcsolódó:
„Eddig nem látott mértékű légtérsértés” érte Lengyelországot, a drónok egy részét lelőtték
Vezetőkép: Donald Tusk, a lengyel ellenzéki Polgári Platform elnöke gdanski sajtóértekezletén 2021. november 8-án. Fotó: MTI/PAP/Adam Warzawa







