Főhet Tusk feje, a patrióta Karol Nawrocki nyerte meg a lengyel elnökválasztást


Hirdetés

Karol Nawrocki, a fő ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával pályázó jelölt nyerte meg a lengyel elnökválasztást a szavazatok 50,89 százalékával a lengyel országos választási bizottság (PKW) honlapján hétfő hajnalban ismertetett végeredmények szerint.

Nawrocki kihívója, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester a voksok 49,11 százalékát kapta a választás vasárnap tartott második fordulójában.

Karol Nawrocki csaknem 10,6 millió szavazatot szerzett, többet, mint Andrzej Duda leköszönő elnök az előző, 2020-as választáson, amelyen a két befutó jelölt közül az akkor szintén pályázó Rafal Trzaskowski alulmaradt.

Trzaskowski a vasárnapi szavazáson a nagyvárosokban, ezen belül Varsóban győzött, és túlsúlyba került a nyugati vajdaságokban is, amelyekben hagyományosan a kormánykoalíciót vezető Polgári Platformnak erősebb a szavazóbázisa.

A részvételi arány 71,63 százalékos volt a PKW szerint. A lengyel elnökválasztáson eddig a legmagasabb – 68,23 százalékos – részvételi arányt 1995-ben jegyezték. Az 1989 óta a rekordmagas, 74,38 százalékos részvételűek a 2023-as parlamenti választásokon voltak.


Hirdetés

Lengyelországban ötévente tartanak közvetlen elnökválasztást. A lengyel államfőnek nem pusztán ceremoniális jogosítványai vannak. Szava van a külpolitikában, ő a hadsereg főparancsnoka. Megvétózhatja a parlament által elfogadott törvényeket, és az elnöki vétót a szejm újabb szavazáson csak háromötödös többséggel utasíthatja el. A jelenlegi kormánykoalíció nem rendelkezik ilyen fölénnyel.

Kapcsolódó:

Zajlik a választás második fordulója Lengyelországban

Amerikai republikánus képviselők magyarázatot várnak Ursula von der Leyentől a lengyel kormánykoalíció elnökjelöltjének kampányfinanszírozása ügyében

A Jog és Igazságosság által támogatott Nawrocki győzhet a lengyel elnökválasztás második fordulójában

Vezetőkép: A lengyel ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt támogatásával induló elnökjelölt, Karol Nawrocki történész, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete elnöke köszönti támogatóit az elnökválasztás második fordulóját követő eredményvárón Varsóban 2025. június elsején. Fotó: MTI/AP/Czarek Sokolowski


Hirdetés

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb