A gyermekszületés közügy
Mivel a közösség megmaradása, sőt, esetleges virágzása közügy, a születés és a halál is közügy. Az egyes emberek élete éppen ezért a közösség tulajdona. Arisztotelész szerint ezt bizonyítja az is, hogy esküvőre, amely az új életek ígéretét hordozza, születésre és gyászra meghívunk másokat is, mégpedig a közösségünk tagjait. E gondolatok jegyében számított a történelem során az is általános normának, hogy az egyes ember haláláról, beleértve a sajátját is, nem dönthet az egyes ember, hanem csakis a közösségtől evvel szaktudása miatt megbízott ember (orvos, bíró).
Már az eddigiekből is látszik, hogy a feminista–liberális nézet, miszerint a nő azt csinál a saját testével, amit akar, bármennyire is sulykolják egyetemes érvényű alapigazságként, ebből a szempontból sem igaz. (És abból a szempontból sem, hogy a magzat nem a nő teste, hanem egy önálló élet, amely a nő testében van.)
Most azonban nem erről van szó, hanem arról, hogy ha a gyermekek születése közügy, akkor a közösség helyesen teszi, ha a családok elől minden akadályt eltakarít, amely a gyermekvállalást akadályozhatja. Ha a munkanélküliség, a lakás hiánya és egyéb anyagi természetű tényezők állnak az útban, akkor azokat.
De a gyermekvállalásnak nem csak anyagi, hanem erkölcsi vetülete is van. Az erkölcsi nevelés azonban elsősorban a családok és az egyházak feladata. Erkölcsileg is föl kell készíteni a fiatal családokat a gyermekek fogadására és fölnevelésére.
A kormány megtette a magáét. A családokon és az egyházakon a sor.
Maróth Miklós
