Továbbra is támadják a keresztényeket, a katonaság most egy székesegyházat gyújtott fel ebben az ázsiai országban

A jelentések szerint a mianmari buddhista nacionalista katonai junta fegyveresei felgyújtották és hamuvá égették a Szent Patrik-székesegyházat Mianmarban, a keresztény többségű Kachin államban.
Egyre inkább fokozódnak a keresztény közösségek és vallási helyek ellen irányuló támadások a távol-keleti országban.
„A katedrálist, amely a kachini keresztények számára jelentős lelki és kulturális értéket képvisel, a térségben zajló katonai műveletek során gyújtották fel, közvetlenül az egyház éves Szent Patrik-napi ünnepségét megelőzően, március 16-án, vasárnap”
– jelentette az Egyesült Királyságban működő Christian Solidarity Worldwide megfigyelő szervezet.
„A tűz Bhamo egyik városrészében múlt vasárnap délután 4 óra körül ütött ki” – közölte a vatikáni Fides hírügynökség. A tűzvész a templom környékén korábban történt pusztításokat követte: a papi rezidencia, az egyházmegyei irodák és egy középiskola február 26-i lerombolását.
A katonai junta az elmúlt időszakban számottevően fokozta offenzíváját a nagyszámú keresztény lakossággal rendelkező régiókban. Több más templom és szakrális hely is áldozatul esett a támadásaiknak.
Február 6-án légicsapások pusztították el a Szent Szív-templomot a Chin államban fekvő Mindatban. Március 3-án egy másik légicsapás a földdel tette egyenlővé a Szent Mihály-templom lelkipásztori központját a Kachinban található Bhamo egyházmegyében.
A 2006-ban létrehozott egyházmegye egy hegyvidéki régióban található, ahol több mint 407 ezer ember él, köztük több mint 27 ezren katolikusok.
A térségben a 2021. februári katonai puccs óta egyre nagyobb az instabilitás, amely a hivatalosan Mianmarként elismert, de Burma néven is ismert országot polgárháborúba sodorta.
Vezetőkép: korábbi felvétel mianmari keresztényekről. Forrás: Christian Today.

Hirdetés