Eltűnt épületek nyomában – A Károlyi-palota kerti lodzsája

A Pollack Mihály tér 10. szám alatt álló Károlyi-palota egykor Budapest egyik legpompásabb neoreneszánsz épülete volt, amelyet Ybl Miklós tervei alapján emeltek Károlyi Lajos és fia, Alajos megbízásából. A palota 1863 és 1868 között öltött formát, s büszkén emelkedett ki a környezetéből, hirdetve a korszellem kifinomult esztétikai ideáit.

Károlyi Lajos és Alajos palotája. Balra látható a Nemzeti Lovarda, jobbra pedig a palotakert Múzeum utcai fala a díszkapuval, valamint a Károlyi-bérház. Forrás: www.ybl.bparchiv.hu

A palota telke északról a mára lebontott Nemzeti Lovardával volt határos, délen a Múzeum utca, nyugaton a Pollack Mihály tér, keleten pedig a Szentkirályi utcáig terjedt. Maga a palota a telek nyugati oldalán kapott helyet, míg a keleti részen egy elegáns bérházat emeltettek a Károlyiak. A kettő között egy lenyűgöző főúri kert terült el, amelynek díszes kocsibehajtója a Múzeum utca felől nyílt.

A Károlyi-palota kertjének díszes kocsibehajtója. Forrás: www.ybl.bparchiv.hu

A kert középpontjában egy elegáns szökőkút állt, amelyet négy gondosan megtervezett virágos parter vett körül. Ez a varázslatos zöld oázis a 19. század főúri életének elengedhetetlen részét képezte, nyugalmat és felfrissülést biztosítva a palota lakóinak. A Szentkirályi utca 35. szám alatti Károlyi-bérház eredetileg a kert felé is nyitott lett volna, ám a tervek időközben módosultak, így csak az utcafrontok kaptak díszes homlokzatot. Ennek ellenére a bérház kert felé eső tűzfalát finoman megmunkált vakolatarchitektúrával és vak-oszlopsorral tették esztétikailag harmonikusabbá.

Látkép a Károlyi-palota felől: jobbra a kocsibehajtó, a kert közepén a szökőkút, a háttérben pedig a Károlyi-bérház tűzfalához épített gloriett látható. Forrás: www.ybl.bparchiv.hu

A kert egyik rejtett ékköve volt a Károlyi-bérház hátsó tűzfalához simuló kis lodzsaépület, amelyet szintén Ybl Miklós tervei alapján emeltek. Ez a finom vonalú, historizáló építmény fokozta a kert meghittségét, egyúttal időtlen eleganciával ruházva fel a környezetet. Klasszikus formái és kecses oszlopai alatt a kert látogatói hűs menedéket találhattak a nyári forróságban.

A kerti építmény látképe az 1910-es években. Forrás: www.ybl.bparchiv.hu
A kerti lodzsa látképe a két világháború között. Jól megfigyelhető a félkör alakú belső tér, amelybe az emeleti ablakokon keresztül áradt be a természetes fény. Forrás: Forster Központ

A 20. század viharai azonban nem kímélték ezt a csodálatos kertet sem. Az 1920-as évektől az épület az olasz nagykövetség bérleményévé vált, majd a második világháború súlyos sérüléseket okozott benne. A Károlyi-palota a háborút követően különböző funkciókat töltött be: egy ideig a Bizományi Áruház raktáraként működött, majd a Magyar Rádió egyik használaton kívüli épülete lett.

A lodzsa leromlott állapotban 1966-ban. Forrás: www.ybl.bparchiv.hu

A háború utáni helyreállítás csupán a homlokzatra terjedt ki, a kert pedig lassan az enyészet martalékává vált, lebetonozott gépkocsi parkoló lett belőle. A leromlott állapotú kerti lodzsát végül felújítás helyett lebontották az 1960-as évek végén. A harmonikusan díszített tűzfalat mára engedély nélkül kialakított ablakok és klíma berendezések szabdalják, de a szakavatott szemek még fellelhetik rajta az egykori lodzsa helyét és a néhány megmaradt eredeti homlokzati ornamentikát.

Napjainkra ennyi maradt az egykori kerti lodzsából és a díszes kert kocsibehatójából. Forrás: www.taj-kert.blog.hu és www.ybl.bparchiv.hu

Az utóbbi években azonban új remény csillant fel: a Pázmány Péter Katolikus Egyetem campusának kialakításával a palota környezetének revitalizálását is tervbe vették. Az elpusztult gloriett helyére egy ahhoz hasonló építményt emelhetnek. Azonban a legszerencsésebb az lenne, ha az eredeti formát követve éledhetne újra a kert egykori ékessége. A rekonstruált kertkapu is visszanyerheti régi pompáját, felváltva a jelenleg csonkán álló oszlopot. Ha a tervek megvalósulnak, Budapest egy elveszett kertje ismét felvirágozhat, visszaadva a Károlyi-palota környezetének egykori ragyogását.

(A sorozat hamarosan folytatódik!)

Fecske Gábor László

Eltűnt épületek nyomában – A Magyar Királyi II. Számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika

Eltűnt épületek nyomában – A London Szálloda

Vezetőkép: A Károlyi-palota kerti építményének látképe az 1910-es években. Forrás: www.ybl.bparchiv.hu

 

'Fel a tetejéhez' gomb