Lemezpremier! – Molnár Illés: ha igazi megnyugvást keresünk, akkor olyan békességre van szükségünk, ami Istentől jön

Molnár Illés dalszerző, énekes, a budapesti Golgota gyülekezet egyik dicsőítő szolgálója, első önálló EP-je után egy albummal lepte meg a keresztény könnyűzenét kedvelőket.

A nyolc dalt tartalmazó lemez címe „Békét kínálsz” és az alábbi linkeken (itt vagy itt) lehet meghallgatni. Az alábbiakban Illésel a lemez készítéséről, üzenetéről és a jövőbeli terveiről beszélgetünk. 

– Régóta foglalkozol éneklés mellett dalszerzéssel is? 

– Első dalaimat talán 7-8 évvel ezelőtt írtam meg, eleinte angol nyelven. Amikor Istenhez közel kerültem, akkor rengeteg gondolat fogalmazódott meg a hitemmel kapcsolatban. Ekkor döntöttem úgy, hogy magyarul folytatom a dalszerzést.

– Ha jól tudom, gitározol is és ezt a tudást a lemezen is kamatoztattad. Voltak, akik rajtad kívül közreműködtek a lemez elkészítésében? 

– Nagyon szeretem a hangszerelés folyamatát, és azt, hogy a különböző hangszereket kidolgozva minden az én ízlésem szerintem szólal meg, így ezt általában egyedül csinálom. A mostani album túlnyomórészét én játszottam fel, de néhány dalban közreműködtek barátok is. Például Nagy Tomi több dalban is zenél, sőt a negyedik dalon társproducerként dolgozott. Salai Dávidot is sikerült elcsábítanom egy gitárszóló erejéig „A hegycsúcsra nézek” című dalban.

– Hogy állt össze az alkotói folyamat? 

– 2022-ben születtek meg az első dalok, majd, ahogy kezdett kirajzolódni az album témája, kitűztem célul, hogy a dalok címei összeolvasva egy verset alkossanak. A gondolatmenetben volt néhány hiányzó láncszem, így végül több olyan dalt is írtam, amit kész cím és téma mögé kellett illesztenem. Így született meg végül a dallista:

Téged dicsőít egész lényem
Békét kínálsz a sötétben
A hegycsúcsra nézek, nem félek
Mindent átformált dicsőséged

– Sok gondolat és szándék kavarog ilyenkor az emberben, de mégis meg tudnád mondani, szerinted mi motivált a leginkább abban, hogy a lemez megszülessen? 

– Nagyon szeretem azt a kortárs keresztény könnyűzenét, amit a gyülekezetekben játszunk, ugyanakkor szeretek egy kicsit elrugaszkodni a CCM (Contemporary Christian Music) stílusától, ha saját dalokról van szó és a rám inkább jellemző indie folk, indie rock stílusban alkotni. Azt gondolom, hogy nincsen túl sok hasonló zene Magyarországon, keresztény témában, így nem titkolt célom, hogy színesítsem a zenei felhozatalt stílus tekintetében.

– Van kedvenc dalod az albumról? 

– A kedvencem az album címadó dala: „Békét kínálsz”, ami megerősíti azt a tudatot, hogy Isten kezében jó helyen vagyunk még akkor is, amikor emberi perspektívából tekintve egészen rossznak lehet mondani a körülményeket. Egy apró érdekesség, hogy ha sorrendben hallgatjuk az album dalait, akkor a következő „A sötétben” című dal észrevétlenül folytatódik, sőt az instrumentális dal közepén visszatér a „Békét kínálsz” akusztikus gitár motívuma egy új köntösben.

– Voltak akár lelki vagy fizikai nehezítő tényezők a folyamat során? 

– Leginkább azért húzódott el az album készítése, mert az élet egyéb teendői mellett néha nehéz időt találni a kreatív feladatokra. Most már rájöttem, hogy csak akkor tudok jól haladni, ha előre beírom a naptáramba, hogy mikor fogok stúdiózni.

– Ahogy említetted is a lemez a „Békét kínálsz” címet kapta és mondanom sem kell, hogy erre manapság különösen nagy szükségünk van. Te is tapasztalsz egyfajta békétlenséget a generációdban?

– Az fogalmazódott meg bennem, hogy az emberi békesség túl sok tényezőn áll vagy bukik. Ha igazi megnyugvást keresünk, akkor olyan békességre van szükségünk, ami Istentől jön, ami sokszor indokolatlan emberileg, ami minden értelmet meghalad. De ezt a békességet nem egyszerű megtalálni, és megtartani. Az albumban megjelenik az, ahogy ezt megéljük a mindennapokban: egyik pillanatban otthonra lelünk, majd hirtelen azt látjuk, hogy a sötétség teljesen körbevesz. Úgy érezzük nincs több erőnk, majd rájövünk, hogy már régóta Isten tart minket. Kilépünk a hajóból mert bízunk Jézusban, majd hirtelen elveszítjük a fókuszt és már süllyedünk a mélybe. Pedig a legnagyobb vihar is térdet hajt előtte. Azt kívánom mindenkinek, hogy hittel tudja kimondani: „Ha nem lenne rá indokom, akkor is békességedbe kapaszkodom”. Ez az az állapot, amikor már nem a körülmények eredménye a békesség, hanem az Istenbe vetett bizalomé.

– A zenei megoldásokra kanyarodva, nekem különösen tetszik, hogy az üzenethez passzoló módon a hangszerelés sem lett tolakodó vagy figyelemhajhász, hanem csendesen, de jó ízléssel idomul a mondanivalódhoz dalról-dalra. Érződik számomra egy amerikai zenei behatás is. Te milyen előadókat, zenekarokat hallgatsz leginkább, akik által inspirációt tudsz meríteni zeneileg?

– Legnagyobb hatással szerintem a Coldplay volt rám, és a múltidő nem is helyes itt. Már közel 10 éve ez a kedvenc zenekarom. Emellett még megemlíteném John Mayert, illetve Passengert, akik szintén nagy hatást gyakorolnak a zenéimre. Leginkább őket hallgatom mostanában. 

– Mik a terveid most, hogy a lemez napvilágot látott? Tervezel esetleg lemezbemutató-koncertet valahol?

– Élő koncert egyelőre nincs terítéken. Azt érzem, hogy kell még néhány dal és talán 1-2 év, hogy egy színpad-érett produkciót összerakjak. Addig is a Golgota Dicsőítéssel több dalon dolgozunk a háttérben és ezek is sok energiát igényelnek. Mindemellett szeretném folytatni az otthoni stúdiózást.

'Fel a tetejéhez' gomb