Már biztos: elkezdődött a változás Európában

Ami miatt pedig biztosak lehetünk ebben, az Giorgia Meloni olasz miniszterelnök egymondatos kijelentése, amely szerint „nem Elon Musk jelent veszélyt a demokráciára, hanem Soros György.” Ezeknek a szavaknak, önmagukon túlmutató jelentőségük van. De kezdjük az elején!

Sokat beszéltünk már arról, hogy milyen hatásai lehetnek Donald Trump elnökségének az európai kontinens politikájára. A mérsékeltebbek óvatosak ezzel kapcsolatban, mondván a brüsszeli elit magatartása nem fog megváltozni attól, hogy nem Joe Bidennek hívják az amerikai elnököt. Ez egyébként igaz is, a konzervatív, patrióta erők hangja ugyanakkor jócskán felerősödhet.

A folyamat persze nem Trump elnökségével, hanem már jóval előtte elkezdődött. Az első fecske Orbán Viktor, miniszterelnök volt,

aki a Charlie Hebdo szatirikus lap szerkesztősége elleni merénylettől kezdődően kendőzetlen őszinteséggel beszélt a balliberális politika túlkapásairól és a brüsszeli fősodor mögött álló óriási pénzügyi és gazdasági lobbicsoportokról, élükön Soros Györggyel. Persze az úgynevezett mainstream és a médiája sokáig ezt megpróbálta összeesküvés-elméletként beállítani. Eleinte ezzel nem is volt nehéz dolguk, hiszen Orbán Viktor egyedüli Uniós vezetőként hangoztatta az álláspontját, a hozzá hasonló véleményen lévők mondhatni marginális, de legalábbis biztosan nem kormányzati szereplői voltak országuk politikai életének, elég csak Meloni, vagy épp Wilders pártjaira gondolnunk.

Az igazság azonban elkezdett magának utat törni és mára az Orbán Viktoréval megegyező álláspontot képviselő politikai erők meghatározóvá, sok esetben kormányzati szereplővé váltak hazájukban.

Épp most Ausztriában láthatjuk ezt, ahol hosszas ármánykodással sem sikerült megakadályozni, hogy végül a választásokon nyertes, Orbán Viktorral szövetséges FPÖ kezdhesse meg a kormányalakítási tárgyalásokat.
Ezt az előretörést segíti és támasztja meg Donald Trump győzelme, nem is akárhogy. És itt érkezünk el Meloni mondataihoz. A korábban határozott és markáns jobboldali, konzervatív, patrióta irányvonalat képviselő Meloni ugyanis kormányfőként visszavett addigi politikájából és egy szelídebb, Brüsszelnek és az ottani fősodratú pártoknak jobban tetsző politikát láthattunk tőle. Erre persze jó oka volt: az olasz gazdaság és költségvetés állapotával szembesülve ő is látta, hogy Uniós források nélkül országa nem életképes, azt pedig már megtanulhatta a lengyel és a magyar példából, hogy ha nem úgy viselkedik, ahogyan azt elvárják tőle, az a brüsszeli pénzcsapok elzárásával is járhat. Éppen ezért próbált megfelelni az Uniós elitnek, amely az Európai Parlamenti választás utáni pozícióosztozkodásban – egyfajta erődemonstrációként – még meg is alázta Melonit. Ennek fényében

különösen biztató, hogy Meloni megvédte Muskot és nevén nevezte Soros Györgyöt, mert ez azt mutatja, hogy már nem fél brüsszeli zsarolóitól és végre kész vállalni a saját véleményét.

Ez pedig jól mutatja, hogy a demokraták bukásával és Trump győzelmével mennyire meggyengült a balliberális nyugati elit Európában is. Reméljük, Meloni nyilatkozata másoknak is bátorítást jelenthet és egyre többen kifejezik valódi véleményüket és hallatják a hangjukat. Így az új európai jobboldal választók tömegeivel találhat egymásra és ebben az évben nagyon könnyen Európa vezető politikai erejévé válhat.

Vezetőkép: Az olasz miniszterelnöki hivatal sajtóirodájának felvételén Giorgia Meloni olasz miniszterelnököt fogadja Donald Trump megválasztott amerikai elnök a Mar-a-Lago birtokán, a floridai Palm Beachben 2025. január 4-én. Fotó: MTI/EPA/Olasz miniszterelnöki hivatal sajtóirodája/Filippo Attili

'Fel a tetejéhez' gomb