Vége a Facebook cenzúrának, avagy: Zuckerberg megtért és barátkozni próbál Trumppal

Mindenki felkapta a fejét arra a hírre, amely szerint a Facebook (Meta) befejezi tényellenőrző programját az Egyesült Államokban, és közösségi jegyzetekre cseréli, hasonlóan az Elon Musk tulajdonában lévő X közösségi médiaplatform által használt rendszerhez. Különösen azok lehetnek boldogok, akiket a „tényellenőrök” jelentése alapján rövidebb vagy hosszabb ideig letiltottak a platformról, vagy csak egyszerűen törölték a bejegyzésüket. Erre szép számmal voltak hazai példák is.

A Facebook egyik alelnöke Richard Allan elárulta,  hogy 2017 októbere és 2018 novembere között nem kevesebb mint 2,8 milliárd (!!) „fake accountot” számoltak fel a hálózaton.

Ez éppen az után történt, hogy Soros György 2017-ben guruló dollárjaival felpörgette az eredetileg német, Correctiv nevű „álhír-ellenes”, valójában cenzúrázó hálózatot. Amely azóta is élt és virult, főként, hogy fő támogatói közé került az eBay-alapító Pierre Omidyar alapítványa, a Schöpflin, az Adessium és a Rudolf Augstein alapítvány is.

De a szálak sokkal régebbre vezetnek vissza. MRC Free Speech America kutatói szerint 2008 óta a Facebook már 39 alkalommal (!!) avatkozott be az amerikai választásokba. Ahogy azt mi is megírtuk, 2016-ban „különféle életpárti jelölteket cenzúrázott”, köztük Marsha Blackburnt (republikánus szenátor,Tennessee), 2016-ban pedig felfüggesztett „számos Trump-párti oldalt és Bernie Sanders-párti csoportot”. Mesterségesen megemelte a liberális hírek megjelenését a Trending News rovatában, miközben feketelistára tette az olyan népszerű konzervatívokat, mint Ted Cruz szenátor. A korábbi választás előtt intenzíven cenzúrázta Trump több kampányhirdetését. 2021-ben a Facebook törölte Amanda Chase virginiai kormányzójelölt fiókját és erősítette a cenzúrát, különösen ami Donald Trumpot illeti, 2020-ban pedig megszüntette a politikai hirdetéseket egy héttel a választások előtt…

Ilyen előzmények után nem csoda, hogy Trump „a nép ellenségének” nevezte a Facebookot a TikTok betiltásáról szóló vitában. Azon a napon a Meta részvényeinek értéke 4 százalékkal csökkent… Majd jött a visszavágó. Egy évre rá a Facebook és az Instagram felfüggesztette a volt elnök fiókját, azzal az ürüggyel, hogy Trump megdicsérte azokat, akik január 6-án erőszakot követtek el a Capitoliumban.

De ez már a múlt, mert amikor kiderült, hogy Donald Trump lesz a következő elnök, decemberben Zuckerberg 1 millió dollárt adományozott a régi-új elnök beiktatási alapjába és meg is látogatta őt az otthonában. Majd tegnap jött el a nagy bejelentés a tényellenőrző program leállításáról.

„Itt az ideje, hogy visszatérjünk gyökereinkhez a szabad véleménynyilvánításhoz a Facebookon és az Instagramon” – mondta egy videóban Mark Zuckerberg, majd hozzátette: a tényellenőrzők „politikailag túlságosan elfogulttá váltak, és több bizalmat romboltak le, mint amennyit létrehoztak”.

Ráadásul – szerinte – az emberek a közelmúltban azt mondták a Meta tisztviselőinek, hogy több politikai tartalmat szeretnének látni, ezért a Meta fokozatosan visszaállítja a politikai tartalmat a hírfolyamokba, de nem fogja azokat cenzúrázni. „Még ha véletlenül is csak a bejegyzések egy százalékát cenzúrázzák, az emberek millióit jelenti. Elértünk egy olyan pontot, ahol túl sok a hiba és túl sok a cenzúra” – mondta Zuckerberg.

Sőt, a Trumppal való találkozás után ez az „új Zuckerberg” azt is elmondta: a Meta a megválasztott elnökkel együtt azon dolgozik, hogy visszaszorítsa az emberek cenzúrázására törekvő kormányokat világszerte, köztük a Kínai Kommunista Pártot is…Zuckerberg szerint „nehéz volt a Biden-kormány idején”, mert az Egyesült Államok kormánya is szorgalmazta a cenzúrát, amely szerinte „bátorított” más kormányokat.

Szóval szerinte a Facebook cenzúráról a Biden-kormány tehet…

De még mielőtt az egekig magasztalnánk a megtért Zuckerberget, megjegyezzük, hogy hiába tűnnek el (?) a „tényellenőrök”, megmarad a „moderáló” csapat, amelyet – nyilván gesztusként – a liberális Kaliforniából, a republikánusTexasba helyeznek át. Az ígérete szerint ezentúl csak a terrorizmussal, az illegális drogokkal és a gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos bejegyzéseket fogják vizsgálni és letiltani.

Hisszük, ha látjuk.

Vezetőkép: Mark Zuckerberg, a Meta vezérigazgatója a szenátus igazságügyi bizottságának a gyermekek online szexuális kizsákmányolással szembeni védelméről szóló meghallgatásán a Dirksen irodaházban Washingtonban 2024. január 31-én. A szenátus az X, a TikTok, a Snap és a Discord vezetőit is meghallgatta. Fotó: MTI/EPA/Tasos Katopodis

'Fel a tetejéhez' gomb