Ungváry Zsolt: Ketten a fogadóban
A férfi behúzódott egy sarokba, a fogadóstól kért egy pohár bort. Kézfejével fáradtan végigsimított a homlokán. Elnézett a vendégek feje felett, tekintetét a fehérre meszelt falra vetette…
Egy középkorú alak lépett oda, majd mellékucorodott ő is. A férfi arcát figyelte; pár pillanatig csöndben maradtak. Végül megszólalt:
– Nem idevalósi, ugye?
– Nem.
– Gondoltam. Én mindenkit ismerek errefelé. A fogadóban szállt meg?
– Nem, már nem volt szabad szoba.
– Hát akkor?
– A város szélén megengedték egy háznál, hogy a melléképületben…
– Na, van, akinek az is elég. – Sajnálkozva nézte. – Nincs otthona? Szerencsétlen ember. Látja, mindig azt mondom, ha lenne Isten, nem engedné, hogy ilyen nyomorultul éljenek…
– Nem vagyunk menekültek. Csak átmenetileg vagyunk itt.
– Vannak? Család?
– Asszony. Kisgyerek.
– Honnan jöttek?
– Északról.
– És ott mivel foglalkozik?
– Mesterember vagyok. Van műhelyem, szép házam, megélhetésem. Csak elintézzük itt a dolgunk, és megyünk haza.
– A feleségét nem hozta most magával?
– Nem tud jönni. Ott maradt a picivel.
– Nofene! Mennyi idős a gyerek?
– Most született.
– Most? Hát mikor jöttek?
– Néhány napja.
– Útra kelt egy várandós asszonnyal? Nem felelőtlenség?
– Mi az Istenre hagyatkozunk. Az a legbiztosabb.
– Ó, én inkább magamra. Nem várom a sültgalambot a számba repülni, nem kérek segítséget, nem könyörgök. Erős vagyok, egészséges, elintézem, ami kell. Elvan a világ az Isten nélkül.
– Nélküle semmi se lenne. Minden pillanatban rá hagyatkozunk. Ha a szívem dobban, ha levegőt kapok, ha mozdul a karom, neki köszönhetem.
– Szerintem ez akkor is önzés. Sőt: ostobaság. Gyereket hozni a világra manapság… Hát nem vagyunk már elegen? Mennyi tejet iszik, mennyi sajtot eszik, hány tyúkot vágnak le, míg felnő? Ki győzi ezt?
– Mi lett volna, ha az édesanyja is így gondolkodik?
– Neki nem volt annyi esze. Láthatta volna, mi következik.
– Miért, mi?
– Ez az egész… A rómaiak meg minden…
– A birodalmak jönnek-mennek. Mi maradunk. Ez a hazánk sok-sok évszázad óta.
A helybéli fickó hosszasan nézett a másik szemébe. Elkomorodott.
– Irigylem magát, olyan egyszerűen lát mindent. Család, Isten, otthon… Ennél azért bonyolultabb…
A férfi felhörpintette a maradék borát. Felállt, megveregette az idevalósi ember vállát.
– Pedig, higgye el, ilyen egyszerű.
Vezetőkép: facebook.com; a kép illusztráció
