Ungváry Zsolt: Bármi legyen a birodalom akarata, mindig lesznek hazai végrehajtóik
A célokat és értelmet feltételező emberi létezésnek óhatatlanul bizonyos mintákat, eszméket kell követnie. A mai, kissé megzakkant világban mindenki keresi ezeket a fogódzókat, a legvadabb abszurditásoktól kezdve a távoli vallások követésén keresztül mindenféle önjelölt próféták által kreált nézetekig.
Szerencsére nekünk nem kell ideológiákat importálni, mert a sajátunk elég régi és kipróbált, aszerint éljük régóta az életünket. Keresztényként, magyarként, családban. Ami tanítás és politika ezzel összhangban van, azt elfogadjuk, sőt hirdetjük és képviseljük, ami nincs, attól távol tartjuk magunkat – ha pedig létünkben fenyeget minket, akkor harcolunk ellene.
Az elmúlt évszázadokban a nemzetet, a vallásunkat vagy a szeretetközösségeinket alapjaiban támadó rendszer vagy kormányzat többnyire úgy tudott Magyarországon hatalomra kerülni, hogy valamely idegen érdeket szolgált: pénzt, erőt és fegyvert ezek a külső megrendelők biztosítottak, mert számukra az volt a fontos, hogy elvegyék a javainkat, s ezért nem állt érdekükben, hogy az említett három alappillérre támaszkodva a magyarság gyarapodjék.
Egy területet, népet le lehet rohanni és bekebelezni úgy, hogy a helyzet egyértelmű, nem kell megjátszaniuk, hogy az érdekünkben teszik, nem próbálják a leigázottakat meggyőzni a saját igazukról. A törökök például nem nagyon bíbelődtek ilyesmivel. Ha akadtak is árulók a sorainkban (esetleg egy-egy vár átadásakor), nem volt jellemző az áttérés, magyar politikusok nem bizonygatták az iszlám vagy az oszmán birodalom nagyszerűségét.
A modern korban azonban más a helyzet. A hódító nem akar annyi janicsárt bevetni, mint a szultán – óvakodik is a nyílt ütközetektől –, ezért el kell játszania, hogy neki van igaza, ő jelenti valójában a jót a gonosszal szemben; ehhez az átveréshez belső ügynökökre van szüksége, akik végrehajtják – néha erőszakkal, máskor kultúrának álcázva – az agymosást.
Ilyenkor maguk az ügynökök sem biztos, hogy magukévá teszik az ideológiát – hiszen az eleve hamis, és csak az elbirtoklást leplezi –, csak idomulnak a megbízók elvárásaihoz. Magyarországon a baloldal száz éve próbál külső támogatással hatalomhoz jutni. A belső tartalékaik ehhez kevesek, ez rendre bebizonyosodik; tiszta, demokratikus választást talán egyszer nyertek: 2006-ban egy hajszálnyival, amiről rövidesen kiderült, hogy valójában trükkök százai vannak mögötte, és a reggel, délben meg este folyamatosan áradó hazugságok eredménye. 1994-ben a társadalom egyharmada szavazott balra, az akkor még sokak szemében antikommunista SZDSZ „átvitt” oda sok jobbos szavazatot. 2002-ben is, a baloldalra leadott voksok (MSZP, SZDSZ, Munkáspárt) összességében kisebbségben voltak.
Jellemző, hogy amíg Sztálinnal, Brezsnyevvel, Kádárral együtt azt hirdették idehaza (és ezt fővesztés terhe mellett el is kellett fogadni), hogy a kapitalizmus (a nyugat) a szakadék szélén tántorog, a munkásokat kizsákmányolja és szükségszerűen el fog bukni a szocializmussal szemben, akkor ez éppen úgy nem volt igaz, mint ahogy ma pedig eltagadják az európai válságot, mert most onnan szerzik be ennek képviseletéhez a muníciót. Mindig az a jó rendszer, amelyikhez tartozni akarnak, ahonnan a pénzt, stallumot kapják. Amikor fordul a kocka, akkor hirtelen átállnak az új gazdához, és akkor annak lesz igaza.
Így importálnak teljesen irreleváns dogmákat és problémákat is. Mivel ma nyugaton a migráció erőltetése, a genderelmélet csúcsra járatása és a háborúpártiság a divat, ezért idehaza is az ezekhez való viszonyuk a fősodornak felel meg. Nálunk egyiknek sem volt soha hagyománya, mert távoli kontinensekről hozzánk nem vándoroltak tömegek, legfeljebb az utódállamokból magyarok, de ha valaki Marosvásárhelyről Szegedre költözik, az éppen olyan belső migráció, mintha Szolnokról menne Kaposvárra, hiszen csak a Szent Korona országán belül mozog. A genderőrület a magyarságot – túl azon, hogy mindig is némi furcsállkodó távolságtartással figyelte az ilyesmit – alapvetően elkerülte. A háborút pedig sose szerettük, hiszen évszázadok óta rosszul jöttünk ki belőle.
A Valentin nap, Halloween és egyéb idegen szokások beengedése szintén a mindenkori divat függvénye, ezeket is próbálják lenyomni a torkunkon. Ha majd a kenyéradók kitalálják, hogy a medvéket kell képviselni – vannak erre utaló jelek –, akkor medvepártiak lesznek a hazai megbízottaik, de egy új, medveellenes birodalmi akarat esetén simán beállnak medvevadásznak.
Mi viszont egyfelől szeretjük a mackókat, és nem bántjuk őket csak úgy, de fontosabbnak tartjuk az emberek biztonságát, életét és élőhelyét a medvékéénél. (Ez csak metafora, aminek persze elég gyenge, hiszen ennek – ellentétben az igazi metaforákkal – van egy szó szerinti jelentése is.)
Címlapkép: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és EP-képviselője és Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) elnöke sajtótájékoztatót tart Strasbourgban 2024. október 9-én. Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
