Ma 175 éves a Lánchíd

Százhetvenöt éve, 1849. november 20-án nyitották meg hivatalosan a már hónapokkal korábban elkészült Lánchidat, Budapest egyik jelképét. Napra pontosan száz évvel később, 1949. november 20-án újabb hídavatást tartottak, ekkor adták át ünnepélyesen az újjáépített Lánchidat, amelyet a második világháború végén, Budapest ostroma alatt robbantottak fel a németek.

A reformkorban Pest fejlődése, gazdasági központtá válása, a forgalom növekedése halaszthatatlanná tette az állandó összeköttetés megteremtését a Duna két partja között. Az állandó híd építését (szavai szerint „a Dunától kettészakított haza s annak szívének összeforrasztását”) Széchenyi István gróf szorgalmazta legjobban, aki az egységes Budapestet képzelte el a modern Magyarország fővárosaként. A „legnagyobb magyart” személyes okok is késztették a Hídegylet 1832. évi megalapítására: 1820 telén a jégzajlás miatt egy hétig nem tudott átkelni a folyón, emiatt nem vehetett részt apja temetésén. A megvalósítás azonban egyre késett, viták folytak arról, hogy boltozott kőhidat avagy kevés pillérű függesztett lánchidat építsenek-e, a hatóságok pedig attól tartottak, hogy a hídpillérek növelik az áradások és jégzajlások veszélyét.

Az Országgyűlés az 1836. évi XXVI. törvénycikkben intézkedett „egy állandó hídnak Buda és Pest közötti építéséről”. A híd építése részvényes társaság feladata lett, a munkát felügyelő Országos Küldöttség elnökének Széchenyit választották meg, aki csak a görög származású Sina György bankár (róla mintázta Jókai Mór Az arany ember főhősét, Tímár Mihályt) anyagi és erkölcsi támogatását tudta megszerezni. Sina hívta Pestre William Tierney Clark angol mérnököt, akinek Marlow-ban, a Temze fölött ma is álló lánchídját Széchenyi és Andrássy György is megtekintette 1832-ben. Az angol mérnök három hídtervet mutatott be, ezek közül 1838-ban a mai Gresham-palota helyén álló neoklasszikus Nákó-ház vonalában épülő 380 méter hosszú, háromnyílású változatot fogadták el. (A hely kiválasztása nem igazán volt szerencsés, mert a híd Budán a Várhegynek szaladt, ezért kellett 1857-ben megépíteni az Alagutat.)

A szerződést, amelyet a nemzet nevében József nádor, a részvénytársaság nevében Sina írt alá, az 1840. évi XXXIX. törvénycikk iktatta törvénybe. Ez kimondta, hogy a Lánchíd egymérföldes körzetében újabb hidat nem lehet építeni, és azt is, hogy az átkelésért mindenkinek vámot kell fizetnie, az így befolyt pénzt a részvénytársaság a híd karbantartására fordította.

Az építkezés vezetésére a tervező névrokonát, Adam Clarkot kérték fel. Az alapozáshoz cölöpsorral védett ideiglenes földgátat használtak, a pillérek és a hídfők helyéről kikotorták a kavicsot, a közöket vízzáró agyaggal töltötték ki, és leástak a teherbíró talajig. Az első cölöpöt 1840. július 28-án verték le, az alapkövet a pesti hídfő alapgödrében 1842. augusztus 24-én helyezte el ünnepélyesen az V. Ferdinánd királyt képviselő József nádor. A szlavóniai fenyőfából készült több ezer cölöp leveréséhez a verőkossal darabonként 400 ütést mértek, a munkával két év alatt végzett mintegy nyolcszáz munkás. (A cölöpök nagy része ma is a Duna fenekén nyugszik.)

A pillérek, hídfalak 1847 júliusára elkészültek; a vasöntvényeket és a láncokat Angliából rendelték, a láncokat úszóállványokról, a parton elhelyezett gőzgép, csigasorok és görgők segítségével emelték helyükre. 1848. július 18-án az utolsó beemelendő elemet tartó csigasor vonólánca leszakadt, magával ragadva a munkahidat. A balesetben egy munkás meghalt, a munkát csónakból szemlélő Széchenyi maga is a Dunába esett, de ki tudott úszni a partra. A még átadás előtt lévő híd félig kész útpályáján 1849. január 1-jén haladt át az első kocsi: Bónis Sámuel országos biztos a Szent Koronát menekítette Debrecenbe. Néhány nappal később a kereszttartókra fektetett fapallókon 70 ezer osztrák katona és 270 ágyú kelt át Pestre a hídon, amelyet 1849 májusában, Buda ostroma alatt a Várat védő osztrák Hentzi tábornok utasítására fel akartak robbantani.

Néhány hónappal a szabadságharc leverése után, 1849. november 20-án avatták fel a hidat, korántsem ünnepélyes hangulatban. A sors iróniája, hogy a hídon hivatalosan először Julius Haynau, a teljhatalmú osztrák katonai és polgári főparancsnok haladt át, a megépítését kezdeményező, ekkor már a döblingi ideggyógyintézetben élő Széchenyi pedig soha nem kelhetett át rajta. Másnaptól mindenki használhatta a hidat, aki megfizette a hídvámot. A felhajtókat 1850 óta őrzi a Marschalkó János által faragott négy kőoroszlán (amelyeknek a városi legendával ellentétben igenis van nyelvük).

A Lánchíd 1870-ben az állam tulajdonába került, és az 1873-ban egyesített Budapest és az egész ország jelképe lett, a Széchenyi Lánchíd nevet átadásának fél évszázados jubileumán, 1899-ben kapta. Az 1913-15-ben megújított hidat és pesti lánckamráját a második világháború végén, 1945. január 18-án a visszavonuló németek felrobbantották. Az 1948-49-es újjáépítés során a pillérek kapuzatait kibővítették, a hídfőket kiszélesítették, a vámszedő házakat elbontották, a budai hídfőbe gyalogos-aluljárót, a pesti hídfőbe villamos-aluljárót építettek. Az újjáépített hidat 1949. november 20-án, száz évvel az első hídavatás után adták át ünnepélyesen, Rákosi Mátyás jelenlétében.

A főváros első állandó hídját 1973-ban, majd 1986-1988 között újították fel, 150. születésnapjára új díszvilágítást kapott. A halaszthatatlanná vált teljes műemléki felújítás 2021 tavaszán kezdődött, a megújult Lánchidat két évig és öt hónapig tartó munka után, 2023. augusztus 4-én adták át. A hídon a felújítás után is megmaradt a rekonstrukció alatt érvényes forgalmi rend, az egyéni járműforgalmat nem állították vissza.

Forrás/fotó: MTI