Kütyüjogsi és nagyi-szabály, avagy hogyan ne tévedjen el a gyerek a netsztrádán

Digi diliben vagyunk, ahol érdemes használni a nagyi-szabályt, s letenni olykor a kütyüket, különben kialakul a kameraszem. Viszont, ha mégis kütyüzik a kölyök, rendelkezzen kütyüjogsival, és álmából felkeltve is ismerje betéve a netkreszt, hogy el ne tévedjen a netsztrádán.

A gyerekeket meg kell tanítani arra, hogyan használják jól és megfelelő célra a digitális eszközeiket

– hangsúlyozta az MCC székesfehérvári képzési központjában tartott szerdai előadásán Fegyverneki Gergő digitálispedagógia-szakértő, középiskolai tanár.

Zsúfolt ház fogadta a stand up előadókat megszégyenítően ”szövegelő” szakembert a Szülők Akadémiája programján a királyok városában.

Sokan voltak kíváncsiak Fegyverneki Gergő digitálispedagógia-szakértő előadására Székesfehérváron 2024. október 16-án.. Forrás: Facebook/MCC Székesfehérvár

A kameraszem jelenséget – szavai szerint – a japán turisták terjesztették el a világban. Az okostelefonos népességet manapság szétfeszíti az azonnali fotózási vágy, s ennek nem is áll ellen, mobilt előkapva fényképet készít ma mindenki, ha kell, ha nem. A koncerteket, a meccseket, a látványosságokat és a szülinapi zsúrokat sokan nem is látják valójában, igazán, csak a telefonjuk képernyőjén keresztül. Hiszen folyton készülnek a képek és a videók. Olyan tartalmak, amelyeket azután jószerivel soha senki nem néz meg. Viszont közben a mobilozó lemarad a valóságról.


Hirdetés

Persze vannak fotók, amelyek jobb is, ha benne maradnak a telefonok memóriájának hátsó zugaiban, s nem látja őket senki. Fegyverneki Gergő felidézte, hogy egykor – a régmúltban, az okostelefonok megjelenése előtt, amikor még diák volt, s nem tanár… –, ha osztálykiránduláson járt, ő bizony nem pazarolta a fényképezőgépébe töltött filmtekercset arra, hogy lefotózza a magáról megfeledkezett osztálytársát, aki stikában vodkát töltött a narancsszörpbe, majd elfeküdt a padlón, leverten. Spórolt a képkockákkal a fontosabb dolgokra, a táj- és csoportképekre.

Több jó tanácsot is feljegyezhettek a szülők és a pedagógusok arról, hogyan neveljék felelős internethasználóvá a gyerekeket. Forrás: Facebook/MCC Székesfehérvár

Ma azonban – fejtette ki – mindenről fotó készül, olyan dolgokról is, amelyekről nem kéne, olyan dolgokról is, amelyekre nem lehet büszke senki. No igaz, jobb lenne, ha kényes esetek elő sem fordulnának, ám ha mégis előáll egy cikis szituáció, és arról kép is készül, érdemes a nagyi-szabályhoz nyúlni.

Nagyi-szabály: ha a nagymamádnak nem mutatnád meg, az internetre se tedd fel. Sok kellemetlenségtől megmentene minket. Csak tavaly Magyarországon több mint 4000 kép került ki, amit bejelentettek, hogy hoppá, nem kellett volna, hogy kikerüljön az internetre. A legfiatalabb illető harmadik osztályos, a legidősebb pedig – nem csak a 20 éveseké a világ – 65 éves volt. Mind a két páciensnek én kezeltem az ügyét

– mondta Fegyverneki Gergő.

A szakember beszélt arról is – szintén a digitális világ veszélyeit érintve –, hogy az internet olyan, mint egy nagy, széles és hosszú, soksávos autópálya alagutakkal és felhajtókkal: egy információs sztráda, amelyen élvezet száguldozni.

Csak kérdés, hogy ki adja a gyerek kezébe a kütyüjogsit, ki tanítja meg nekik a netkreszt…

– fogalmazott.

A szülőknek azt tanácsolta, hogy a közös internetezés vagy videójátékozás, a robotika és a 3D modellezés tanulmányozása közepette érdemes beszélgetni a gyerekekkel a veszélyekről. S miközben a digitális világba beleszületett fiatalok biztos kézzel vezetik majd az idősebbeket a virtuális térben, addig a szülőknek lesz alkalmuk hatni a gyerekeikre, hogy megértessék velük, hogyan használják jó dolgokra és biztonságosan az eszközöket.

Például ne készítsenek magukról intim képeket, ha mégis, azt semmiképpen se küldjék tovább boldog-boldogtalannak. Lássák be, hogy ha online csoportokban vagy csevegő üzenetekben beszélnek ki valakit, azzal lelki traumát okoznak az áldozatnak. Megértsék, hogy amit a világhálón olvasnak, hallanak, az egyáltalán nem biztos, hogy igaz, hiába tűnik annak, hiába „jó a marketingje”. Rádöbbenjenek arra, hogy az, amit a pornófilmekben látnak, nem követendő. (Az előadó kitért arra, hogy sajnos a tinédzserek többsége eléri, megtalálja az ilyen tartalmakat az interneten, s komoly gondot okoz sokaknak – egyebek mellett – az ebből fakadó testképzavar.)

Címlapkép: Fegyverneki Gergő digitálispedagógia-szakértő, középiskolai tanár a székesfehérvári MCC-ben. Forrás: Facebook/MCC Székesfehérvár

'Fel a tetejéhez' gomb