Soltész Miklós: A vallási közösségek iránymutatása nélkül Európa vezetői továbbra is tévúton fognak járni

A vallási közösségek iránymutatása nélkül Európa vezetői továbbra is tévúton fognak járni, gazdasági érdekeket kiszolgálva a közösségek szolgálata helyett – mondta Soltész Miklós pénteken Budapesten.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke a soros magyar uniós elnökség programjaként Megosztott felelősség: együttműködés az államok és a vallási közösségek között című konferencián arról beszélt, hogy

Európa vezetésében előtérbe került az önzés, megerősödtek az életidegen és a teremtett világ érdekeit kiforgató ideológiák.

Az államtitkár ugyancsak Európát veszélyeztető jelenségnek nevezte a szolidárisnak tűnő, valójában önző migrációs politikát, amely az unió munkaerőhiányát akarja orvosolni, ahelyett, hogy helyben, feltétel nélkül segítene a bajban lévő kibocsátó országokon.

Az egyes európai vezetők elhibázott migrációs politikájának másik következménye az Európába importált vallási ellentét, a felerősödött vallási fanatizmus és terrorizmus is

– tette hozzá.

Soltész Miklós kitért arra: az önzés megjelenik az unión belüli országok gazdasági és térbeli szétszakítottságában is. Példaként említette a pénzügyi büntetés kivetését az esetlegesen másként gondolkodó vagy cselekvő országokra, így Magyarországra, valamint a schengeni térség Romániával és Bulgáriával való bővítésének akadályozását.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek előadásában arra hívta fel a figyelmet: a vallás és a vallási közösségek jogi kezelése az egyes európai államokban napjainkban mélyreható változáson megy keresztül.

A közelmúltig a vallásra és a vallási közösségekre vonatkozó fogalmi apparátus a nyugati államok jogszabályaiban a keresztény egyházak modellje szerint alakult.

A németországi szabályozás szerint például az állami iskolákban szabadon lehetett választani, hogy mely egyház hitoktatását kérik a szülők gyermekük számára, vagy ki lehetett jelenteni, hogy nem kívánnak semmilyen hitoktatást. Ez a struktúra feltételezte, hogy kevés egyház van, lényegében csak katolikus és protestáns egyházak, és hogy az egyházaknak van valamilyen vallási hatóságuk, amely ellenőrizheti és biztosíthatja az oktatást.

Amikor azonban sok más vallás is megjelent, már nem mindegyiknek volt az oktatást garantáló vallási hatóságuk.

Egyes országokban ezért az állami iskolákban folyó hitoktatás átalakult a vallásokról szóló oktatássá, és így ahelyett, hogy kifejezte volna a szülők jogát, hogy gyermeküket saját vallási meggyőződésük szerint neveljék, „kulturális kínálattá” vált, amely éppen a sokféleség bemutatásával „nem csupán mindenki polgári egyenlőségét és egyenlő emberi méltóságát sugallta a gyerekeknek, hanem az összes vallási meggyőződés relativitását is” – fogalmazott.

Erdő Péter kitért arra is: az utóbbi évtizedek újdonsága az a törekvés, hogy a kánonjogot a vallási közösségek jogával és vallásokról szóló joggal helyettesítsék.

A probléma az, hogy a keresztény vallás, különösen a katolikus és az ortodox, de a hagyományos protestantizmus is saját közösségi struktúrákat feltételez, összefüggő világképet, mely erkölcsi vonatkozással és így az egyházakon belüli jogi jelenségekkel is rendelkezik.

A sokvallású társadalmakban más típusú vallások is jelen vannak, és az állami törvényhozó nehéz helyzetbe kerül, ha közös meghatározást akar adni a vallási jelenségről, a vallási közösségekről vagy az egyházakról. Még nehezebb a helyzet, ha az állam valamilyen saját jogszabálya útján arra kötelezi magát, hogy minden vallást egyformán kezeljen. Így biztosít egyes megoldásokat olyan egyházak számára, amelyeknek ezek valóban szükségesek hitük és identitásuk alapján, ugyanakkor garantálja, sőt előírja ugyanezeket olyan egyházaknak is, amelyek ezt nem kérték vagy nem is akarják. Más esetekben

előfordulhat, hogy az egyenlőség nevében az állam a keresztény egyházaktól is megtagad bizonyos lehetőségeket, arra hivatkozva, hogy más vallások nem kérik azokat

– mondta.

Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke köszöntőjében közölte, a konferencia címében szereplő „közös felelősség” jelenti az állam és az egyház kapcsolatát, de ennél sokkal többet is, minden ember felelősségét függetlenül kormányzatoktól, nézetektől.

A keresztény ember egész emberiségre kiterjedő forrása Isten, aki „ránk bízta, keresztényekre, hogy munkáljuk az Isten országát itt, ebben a földi világban”

– mondta, kiemelve, hogy e szolgálatban a legnagyobb kihívás, hogy az igehirdetésben, az oktatásban, a nevelésben vagy akár a szociális munkában megtaláljuk-e az utat azokhoz is, akik egészen mást gondolnak a világról mint mi.

Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke a rendezvényen felolvasott köszöntőjében arra figyelmeztetett:

a Hamász Izrael elleni 2023. október 7. terrortámadása óta sok országban évtizedek óta nem látott magasságokba emelkedett az antiszemitizmus.

Egyes felmérések szerint a zsidók 76 százaléka kerüli az unióban a zsidóságra utaló ruhadarabok viselését. Budapesten azonban a közösség tagjai biztonságban élhetik meg zsidóságukat, a magyar kormány garantálja számukra a legfontosabbat: a biztonságot. A közösség érdeke a szilárd alapokon nyugvó stratégiai együttműködés az állami szervekkel – szögezte le Grósz Andor.

Címlapkép: Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Megosztott felelősség: együttműködés az államok és a vallási közösségek között című konferencián Budapesten, a Néprajzi Múzeumban. 2024. október 18-án. Forrás: Facebook/Soltész Miklós