Ungváry Zsolt: Gyurcsány apoteózisa – posztulátor Gréczy Zsolt

Az újságíróból politikussá avanzsált Gréczy Zsolttal nem szívderítő dolog foglalkozni, mert nehéz az emlékezetből kitörölni azokat a körülményeket, amik anno az (átmeneti) visszavonulásához vezettek. Ami viszont tanulságos a Népszavában megjelent publicisztikáját olvasva, az a konkrét helyzeten túlmutató érdekesség, mennyire különbözőképpen lehet szemlélni a világot.

A politika a narratívák harca. Így fordulhat elő olyasmi, hogy míg én Gyurcsányt egy pszichésen súlyosan sérült, tevékenységében kártékony és gonosz, a nemzetnek és a polgároknak ártó alaknak, Orbánt viszont egy hiteles, magyarságában és kereszténységében elkötelezett, a történelmünkben hangsúlyos helyet elfoglaló és összességében pozitív államférfinak tartom, addig akadhat valaki (lásd Gréczy), aki ezt éppen fordítva hiszi. Lehetséges-e, hogy a valóság ennyire relatív legyen? Szerintem nem.

Éppen ezért az ilyen típusú írásokat nem lehet szó nélkül hagyni, néhány észrevétellel mindenképpen reagálni kell a cikkre, ami a Gyurcsány húsz éve címet viseli, de valami félreértés folytán lemaradt róla a kiegészítés: „Gyurcsány Ferenc apoteózisa” avagy a rendszerváltás utáni közélet apokrifja.

Gréczy rögtön az elején tisztázza, hogy Gyurcsány nem puccsal került hatalomra 2004-ben, hiszen „Az MSZP elnöksége nem Gyurcsány Ferencet, hanem Kiss Pétert támogatta. A párt kongresszusa azonban – szembe menve az elnökség döntésével – kétharmaddal Gyurcsány Ferencet javasolta kormányfőnek.”

Valójában az történt, hogy az elnökségi döntést Gyurcsány és emberei (elsőként Toller László) megvétózták, majd – csakugyan „szembe menve az elnökség döntésével” – a kongresszusi küldöttek (ki tudja, miért, vajon trükkök százainak hatására, amikről nekünk nem kell tudnunk) megadták a támogatást, amit a parlamenti szavazáson érvényesítettek. Először tehát úgy ült a kormányfői székbe, hogy ehhez a népakarat semmiféle legitimációt nem biztosított, csak néhányan figyelmen kívül hagyták saját pártjuk elnökségének véleményét.

„Megjelent valaki – írja Gréczy –, akit személyisége, képességei arra predesztinálnak, hogy Orbán ellensúlya legyen.” Itt mindjárt el is szólja magát, és az ellenzék több évtizedes problémájára világít rá: egy demokratikus magyar politikusnak nem az a célja, hogy „Orbán ellensúlya legyen”. Szomorú, hogy már akkor is valakihez képest kellett meghatároznia magát, nem a saját személyisége, programja mentén.

„Mindez – folytatódik a magasztaló cikk – a 100 lépés programmal kiegészülve új lendületet adott az erőteljes vereségre álló balliberális koalíciónak.” Nézzük, hogyan fogalmazott minderről Gyurcsány Őszödön: „Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére.” Vagyis kizárólagos érdemük az, hogy hatalmon maradhattak, ami nyilvánvalóan jó az MSZP-nek, de – mivel „majd beledöglöttem, hogy nem csináltunk semmit”, azaz nem kormányoztak – rossz az országnak.

„A mára legendássá lett tévévitában pedig nagyon megverte Orbán Viktort”, emlékeztet minket Gréczy, de nem teszi hozzá, hogy idolja ekkoriban hazudott reggel, délben meg este, és a később kórházi napidíjat és vizitdíjat bevezető miniszterelnök a pofátlanság csúcsaként azt vágja ellenfele fejéhez, belebámulva a kamerába, s így a magyar választópolgárok szemébe: „Azt az igaztalan kampányt, hogy itt valaki receptfelírási díjat akar bevezetni, nagyon kérem, vonja vissza! Ön úriember, ilyet senki nem mondott. Erre most kampányt építenek. Nem akarhat igaztalan módon nyerni. Nem igaz vádakkal választást nyerni, az nem igaz országhoz vezet.” Ez utóbbiban legalább igaza lett.

„Ráadásul 2014 óta nem szabad és nem demokratikus választásokon zajlik a próbálkozás.” A jelenleg is parlamenti képviselő Gréczyt az efféle kijelentéseknél nem zavarja, hogy vagy hazudik a választásról, vagy maga is csaló, ha egy nem demokratikus és nem szabad országgyűlésbe bekerülhetett.

Még egy kicsit bosszant minket a szocialisták alatti sokszínű és kiegyensúlyozott média dajkameséjével. Ekkoriban, (bár tény, hogy még Medgyessy szájából) hangzott el az ominózus mondat, hogy aki tévét akar, az vegyen magának, vagyis a közszolgálatira ne formáljon jogot az ellenzék. Így született meg a Hír TV, ami mellett néhány újság jelentette a konzervatív tájékoztatást. Ma több ellenzéki tévé (ATV, RTL Klub, Partizán) és felsorolhatatlan mennyiségű internetes oldal van, mint amiről a jobboldal akkoriban álmodhatott.

A demagógia klasszikus eseteként Gréczy azt is megemlíti, hogy Gyurcsány a „fizetését jótékony célra adta az utolsó fillérig.” Naná, miután az anyósa által kijárt és biztosított pénzeknek, a politikai tőke gazdaságivá alakításának köszönhetően milliárdos lett, nyilvánvalóan nem szorult arra a zsebpénzre, amit a kormányfői állás hozott volna neki.

„Idejárt a világ összes vezetője: amerikai, francia, orosz elnök, német kancellár, spanyol király” – különösen az 56-os 50. évforduló volt ilyen szempontból érdekes, ahol a sok vendég megnézhette az üres, rendőrsorfalak védte várost. Egyébként is, nem a külföldi államfők, gazdasági szereplők és pénzemberek szeretetét kell kivívni, hanem az ország lakóiét. És Gyurcsányt iszonyatosan rühellik a magyarok. A jobboldaliak eleve és kérlelhetetlenül, de a balosok is miatta nem tudnak közös nevezőre jutni, mert taszító a személye.

„Ez volt a gyarapodó Magyarország időszaka”, füllenti a DK-s képviselő a „nem fog fájni!”-megszorítások, a devizahitel-csapda vagy az épülő autópályák korszakáról, ahol az M6-oson alagutat fúrtak a nemlétező hegybe és egy megalomán, az Alpokba illő viaduktot emeltek Kőröshegy lankás dombjai közé.

„Erősebb volt a forint, olcsóbb volt a benzin”, ezek ugye abszolút és nem relatív számok. Nem volt könnyebb nyugatra utazni és tankolni, jóllehet mindez egy világszinten fellendülést hozó korszakban történt; a 2008-as válság hatásai már Gyurcsány után kezdtek igazán begyűrűzni; nem volt covid, migránsválság és háború.

Mi Fletó pályafutását egészen másként értékeljük. Ha elfogadjuk a Novák Katalin karrierjét derékba törő ügy kapcsán, hogy bizonyos helyzetekben nincs kegyelem, akkor Gyurcsányt három olyan bűn is terheli, amik megbocsáthatatlanok: megtagadta az elcsatolt nemzetrészeket, hazugságaival elcsalt egy parlamenti választást és a forradalom évfordulóján felbujtotta a rendőrséget, hogy az ünneplő tömegbe lőjön.

Szerencsére a reménysugarat a szerző a végére hagyja, cikkét így fejezi be: „Orbán Viktor mindaddig marad, amíg Gyurcsány Ferenc rehabilitálása meg nem történik.”

Vagyis örökké. Úgy legyen! Ámen.

Címlapkép: Gréczy Zsolt, a DK képviselője kérdést tesz fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2023. november 6-án. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd