Egy fél éve vizsgálati fogságban lévő papért indított éhségsztrájkot az antikommunista veterán
Éhségsztrájkot indított hétfőn Jan Karandziej, az 1989-es rendszerváltás előtti lengyel antikommunista ellenállás résztvevője, tiltakozásul az ellen, hogy a hatóságok egy politikai hátterű ügy miatt március óta vizsgálati fogságban tartják Michal Olszewski katolikus papot.
Jan Karandziej a legnagyobb lengyel szakszervezet, a Szolidaritás czestochowai regionális székhelyén folytatja tiltakozó akcióját.
Karandziej a Szolidaritás hetilapja, a Tygodnik Solidarnosc hírportáljának nyilatkozva elmondta: ugyanabban a szellemben tiltakozik, mint amikor a kommunizmus idején hazája szabadságáért harcolt.
Megerősítette: a tiltakozásra Michal Olszewski romló egészségi állapota sarkallta, valamint az, hogy a papot szerinte igazságtalanság éri. A 69 éves férfi közölte: addig tiltakozik, amíg ezt a saját egészségi állapota megengedi, de legalább tíz napig. Reményét fejezte ki, hogy a papot korábban bocsátják szabadon.
Jan Karandziej egyik alapítója volt a Tengermelléki Szabad Szakszervezetnek (WZZW), amely a Szolidaritás előfutárának számít.
Az 1981-es lengyelországi hadiállapot során internálták. 1980-ban a Varsó melletti Podkowa Lesnában részt vett az akkori politikai foglyok szabadon bocsátásáért szervezett éhségsztrájkban, amelynek résztvevői között a legendás magyar antikommunista ellenzéki, Pákh Tibor is jelen volt.
Az aktív lelkipásztori tevékenységéről ismert Michal Olszewskit, a Jézus Szent Szívének Papjai szerzeteskongregáció tagját és az igazságügyi minisztérium két hivatalnokát – középkorú nőket – március végén vették őrizetbe, majd letartóztatták. Mindhármukat „szervezett bűnözői csoportban” való részvétellel gyanúsították meg az előző, konzervatív kormány idején a tárca kötelékében működő Igazságosság Alap ügyében.
A vizsgálati fogságot a bíróság legutóbb november 21-ig hosszabbította meg. Az ügyészség gyanúja szerint a pap által vezetett Profeto alapítvány annak ellenére kapta meg az Igazságosság Alap támogatását, hogy nem teljesítette a pályázat formális feltételeit.
A támogatásból a Profeto alapítvány egy központot épített fel Varsóban a bűncselekmények áldozatai számára. A 98 millió zloty (9,2 milliárd forint) értékű beruházás utolsó szakaszának finanszírozását a jelenlegi kormány leállította.
Az Igazságosság Alap ügyében eddig összesen 11 emberrel szemben fogalmaztak meg gyanút. Márciusban a lengyel nyomozó szervek az onkológiai kezelés alatt álló Zbigniew Ziobro volt igazságügyi miniszternél is végeztek emiatt házkutatást.
Michal Olszewski és a két hivatalnok támogatására az utóbbi időben több petíció és imaakció indult. Múlt héten hét ismert lengyel értelmiségi – köztük Antoni Libera és Bronislaw Wildstein író – nyílt levélben „a politikai ellenfelek kriminalizálásának és a vallomások kikényszerítésének kommunista gyakorlatáról” írt az ügy kapcsán.
A legnagyobb lengyel újságíró-szervezet, a Lengyel Újságírók Szövetsége (SDP) vasárnapi határozatában Michal Olszewski azonnali szabadon bocsátását szorgalmazta, és követelte, hogy tegyék sajtónyilvánossá az ügyben zárt ajtók mögött zajló bírósági tárgyalásokat.
Címlapkép: Michal Olszewski lengyel katolikus pap. Forrás: Facebook