Magyar Péter kapkodva keresi azokat a témákat, amelyekkel a sajtóba tud kerülni

Nagy Ervin politikai elemző, a Mandiner munkatársa szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában fejtette ki: Magyar Péter kapkodva keresi azokat a témákat, amelyekkel be tud kerülni a sajtóba, címlapon tud lenni és amivel azt a fajta magatartást tudja erősíteni, ami miatt egyelőre a szimpatizánsai kitartanak mellette.

A politikai elemző szerint „nagyon sok kellemetlen ügy” került nyilvánosságra nyáron Magyar Péterrel kapcsolatban, többször ellentmondásosan viselkedett, és ezekről próbálja elterelni a figyelmet.

Úgy vélte, a közmédia épülete elé meghirdetett szombati tüntetés célja az „Orbán-fóbia” fokozása, a témakeresés és a figyelemelterelés.

Nagy Ervin emlékeztetett: korábban az MTVA többször is hívta a Tisza Párt elnökét különböző vitaműsorokba, melyeket visszautasított, később azonban elment az M1 és a Kossuth Rádió műsorába is. A politikai elemző ezért okafogyottnak tartja a tüntetést.

Érdekesnek nevezte, hogy Hadházy Ákos is jelezte részvételét a tüntetésen, hiszen – mint mondta – az utóbbi időszakban ő volt a leghangosabb kritikusa a Tisza Párt elnökének. Nagy Ervin szerint az országgyűlési képviselő azért megy el a tüntetésre, hogy ő is bekerüljön a médiába, ő is ott legyen a címlapokon.

Arról is beszélt, hogy Magyar Péter korábban azért próbálta „eltolni” maga mellől az ellenzéki baloldali pártokat, mert azok szavazóit akarta megszerezni. Hozzátette: ez nagyjából sikerült is, a politikába való belépése és annak részsikere az, hogy „letarolta a baloldalt”, és a baloldali szavazókat maga mellé állította.

Nagy Ervin szerint ebbe logikusan az illeszkedik bele, hogy nem működik együtt ezekkel a pártokkal, nem működik együtt Gyurcsány Ferenccel és a többiekkel, de ez egy kommunikációs trükk.

Ha lehántjuk Magyar Péter mondandójáról a burkot, nem marad más, csak ugyanaz, amit a baloldal az elmúlt 14 évben tett – hangsúlyozta Nagy Ervin politikai elemző.

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb