Magyarország átvette a Békekenyér-kezdeményezés elnökségét Németországtól

Jövőre Magyarország látja el a berlini fal leomlásának emlékére Németország által életre hívott „Békekenyér” kezdeményezés elnökségét. A 14 országot tömörítő program elnökségét Ökrös Oszkár helyettes államtitkár vette át Cem Özdemir német mezőgazdasági minisztertől, aki az átadási ünnepségen méltatta Magyarország szerepét a Vasfüggöny lebontásában.

A vasfüggöny és a berlini fal 1989-es leomlásának emlékére Németországban a közép- és kelet-európai országok – köztük Magyarország – részvételével 2014-ben létrehozták a „Békekenyér” kezdeményezést, amelynek központi gondolata:

Béke nélkül nincs minőségi mezőgazdaság és mezőgazdaság nélkül nincs béke és jólét.

A résztvevő országok minden évben elvetik azt a rozst, amelyet következő évben learatva és megőrölve, közös kenyeret – „Békekenyeret” – sütnek, amely szimbolizálja a népek közötti összetartást és barátságot. A kezdeményezés a résztvevő országok számára egyben egy fontos, közös fórumot is jelent a mezőgazdasággal és a vidéki életminőséggel kapcsolatos kérdések megvitatásához.

A fórum magas szintű, Berlinben tartott konferenciáján az Agrárminisztérium részéről dr. Ökrös Oszkár nemzetközi kapcsolatokért és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár vett részt és szólalt fel.


Hirdetés

Beszédében az Európai Unió agrárpolitikájának a mezőgazdaságban és élelmiszerágazatban betöltött fontos szerepét, az ágazat fenntarthatóságát, versenyképességét, kihívásait és lehetőségeit, továbbá az EU bővítésének szempontjait emelte ki.

A 2014 óta rotációs rendszerben megrendezett Békekenyér konferenciának 2025-ben Magyarország, közelebbről Szarvas városa ad majd otthont. 

A „stafétabotot” Cem Özdemir német szövetségi élelmezésügyi és mezőgazdasági miniszter ünnepélyes keretek között adta át Ökrös Oszkárnak, kiemelve, hogy Magyarországnak elévülhetetlen érdemei vannak ebben a kezdeményezésben, hiszen azzal, hogy 1989. szeptember 10-én megnyitottuk Ausztriával közös határunkat a nyugatra távozni szándékozó keletnémetek előtt, hazánk ütötte ki az első téglát a berlini falból.

'Fel a tetejéhez' gomb