Németország ezt soha nem felejti el a magyaroknak

1989. szeptember 11-én hivatalosan is megnyílt a magyar határ a nyugatra távozni szándékozó keletnémet állampolgárok előtt. A rendkívüli politikai kockázatokat hordozó döntés fontos mérföldkővé vált a kelet-európai rendszerváltozás folyamatában, és nagyban hozzájárult a kommunista keletnémet rendszer bukásához, a német újraegyesítéshez.

A vasfüggöny fogalma Winston Churchill brit politikustól származik, aki először a Truman amerikai elnökkel folytatott levélváltásában használta a kifejezést, majd 1946. március 5-i fultoni beszédében. A kezdetben képletes, majd fizikai valósággá vált elhatárolás Európa kettéosztottságának metaforája lett, s évtizedekig betöltötte azt a szerepet, amit Sztálin és kommunista vezetőtársai szántak neki: a szocialista tábor országainak hermetikus elzárását Európában szárazföldön, levegőben, vízen és az éterben.

Magyarországon az úgynevezett vasfüggöny lebontása már 1989. május 2-án elkezdődött a magyar-osztrák határon. Június 27-én pedig Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter jelképesen is átvágta a negyvenéves európai megosztottságot jelképező vasfüggönyt. Az év nyarán a kommunista keletnémet államban, a Német Demokratikus Köztársaságban (NDK) is változást követelő tüntetések kezdődtek, amelyeknek fontos jelszavuk volt a német-német határ megnyitása és a berlini fal lebontása. Mivel a rendszer a szocialista táborba történő utazásokat nem korlátozta, a Nyugatra vágyó állampolgárok a Német Szövetségi Köztársaság (NSZK) budapesti, varsói és prágai nagykövetségén kértek menedékjogot. Ezt követően több száz keletnémet állampolgár szökött át a zöld határon Ausztriába, majd onnan Nyugat-Németországba. Miután Berlin nem korlátozta a szocialista táborba történő utazásokat, sok Nyugatra vágyó keletnémet az NSZK budapesti, varsói és prágai nagykövetségein kért menedéket.

Fotó: fortepan.hu

A határőrök sem a szökni akarók megállítására, sem átengedésére nem kaptak utasítást, így nem volt szükség fegyverhasználatra. A határ őrizetét azonban megerősítették, így hasonló eseményekre már nem kerülhetett sor. A magyar hatóságok később engedélyezték, hogy a budapesti nyugatnémet követségen tartózkodók közül több mint százan kiutazhassanak, de több tízezer hazájába visszatérni nem akaró, ám Nyugatra utazni sem tudó ember sorsa megoldatlan maradt. Budapesten eleinte a viszonylag kicsi nyugatnémet követségen tartózkodtak a menekülők, de számuk hamarosan több ezerre duzzadt, így táborokban helyezték el őket. Az első nagyobb csoportot annak a zugligeti, Szarvas Gábor utcai templomnak a kertjébe fogadták be, amelynek papja Kozma Imre volt.

1989. augusztus 19-én a Fertő-tó mellett úgynevezett páneurópai pikniket rendeztek, s az ebből az alkalomból ideiglenesen megnyitott osztrák-magyar határon több száz NDK-állampolgár jutott át Ausztriába.

Az egyre súlyosabb, politikai és humanitárius válsággal fenyegető helyzetben a magyar kormány augusztus végén úgy döntött, hogy kiengedi Ausztriába a távozni akarókat. Erről Németh Miklós miniszterelnök és Horn Gyula külügyminiszter augusztus 25-én az NSZK-ban, a Bonn melletti Gymnich kastélyban tárgyalt Helmut Kohl kancellárral és Hans-Dietrich Genscher külügyminiszterrel. A terveket Németh Miklós Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkárral is ismertette, aki ezt tudomásul vette, és biztosította a magyarokat, hogy az 1956-os események nem ismétlődnek meg.

Horn Gyula augusztus 31-én Berlinben folytatott megbeszéléseket. A keményvonalas keletnémet vezetés egy korábbi kétoldalú megállapodásra hivatkozva azt sürgette, hogy Magyarország küldje vissza az NDK-ba a keletnémet állampolgárokat, miközben a magyar kormány arra az álláspontra helyezkedett, hogy csak az emberi jogokra vonatkozó nemzetközi kötelezettségekkel egybecsengő megoldást tud elképzelni. Mivel Berlin ebben nem kívánt partner lenni, a magyar kormány egyheti halasztást követően egyoldalú lépésre szánta el magát. Szeptember 8-án jegyzékben tudatták a budapesti NDK-nagykövetséggel, hogy ideiglenes jelleggel felfüggesztik az 1969-ben kötött magyar-keletnémet megállapodás erre vonatkozó pontjainak hatályát, és az NDK polgárait minden olyan államba kiengedik, amely engedélyezi be- vagy átutazásukat. A döntésről az NSZK és a Szovjetunió nagykövetségét is tájékoztatták.

Sopronpuszta – a Páneurópai Piknik emlékére állított emlékmű. Fotó: fortepan.hu

A nyilvános közleményt szeptember 10-én, este hét órakor tették közzé, és ezzel egy időben Horn Gyula a Magyar Televízió Hét című műsorában is ismertette. A döntés szeptember 11-én 0:00 órakor lépett életbe, ettől az időponttól kezdve a harmadik országba távozni kívánó NDK-állampolgárok érvényes okmányaikkal elhagyhatták Magyarországot. Csak az első órákban tízezernél többen távoztak, november végéig az összes, mintegy 60 ezer keletnémet állampolgár az NSZK-ba utazott.

A világsajtót bejárták az örömittas határt átlépő emberekről készült képek, Helmut Kohl nyugatnémet kancellár hivatalosan is köszönetet nyilvánított, és közölte: Németország ezt soha nem felejti el a magyaroknak. A szovjet sajtó tárgyszerűen adott hírt az eseményekről, de az NDK, Csehszlovákia és Románia élesen tiltakozott. Berlinben az NDK belügyeibe való beavatkozásról, az NSZK által elcsábított és Magyarország által eladott NDK-polgárokról, provokációról beszéltek.

A magyar döntés felgyorsította a keletnémet változásokat. Az ősz folyamán mindennapossá váltak a százezreket megmozgató rendszerellenes tüntetések. A népharag miatt október 18-án távoznia kellett Erich Honecker pártfőtitkár-államfőnek, a megújult pártvezetés pedig november 9-én rákényszerült a határok megnyitására. A berlini fal leomlása már a kelet-európai kommunista rendszerek összeomlását vetítette előre.

Fotó: MTI (Illyés Tibor)

Kövér László, az Országülés elnöke e kerek évfordulón 2019. szeptember 10-én részt vett a német szövetségi parlamentben, a Bundestagban a határnyitás 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi ülésen.  

Forrás: MTI, mult-kor.hu