Valóságos csoda a négyesikrek születése
Egészséges négyesikrek születtek Angliában. A kislányokat két szerető báty várta haza, amikor három hónap után mind elhagyhatták a kórházat.
15 millió terhességből kevesebb mint egyszer fordul elő, hogy négyesikrei születnek egy házaspárnak. Különösen ritka ez spontán fogantatás esetében, és az még egyedülállóbb, amikor mind a négy kisbaba egy méhlepényen osztozik. Márpedig ez történt Mercedes és Jonathan Sandhut esetében, akik most, három, újszülött intenzív osztályon töltött hónap után végre hazavihették gyermekeiket.
A pár annak idején nagyon meglepődött, amikor kiderült, hogy Mercedes nem csak egy babát hord a szíve alatt, hanem rögtön négyet. Különösen azért, mert volt már két kisfiuk: Luke akkor három éves volt, míg a kisebb, Aaron csupán 18 hónapos. A lányok születésével tehát hat, 5 év alatti gyermekük lett.
„Nem kimondottan próbálkoztunk, de nagyon tetszett az ötlet, hogy legyen még egy testvére a fiainknak” – mondta Mercedes, aki hét hetes terhesen szembesült azzal, hogy a szonográfus nem egy, hanem „négy kis foltot” lát a képernyőn. Szerencsétlenségére egyedül ment el a vizsgálatra.
„Mivel ez volt a harmadik terhességem, mondtam Jonathannak, hogy nem kell eljönnie az orvoshoz. Úgy voltam vele, hogy úgyis csak egy ultrahang lesz. De amikor ott feküdtem nélküle, a hír hallatán egyszerre kezdtem el nevetni és sírni, és kissé hisztérikussá váltam, úgyhogy az orvosom azt mondta: „Hívjuk fel a férjét!” Jonathan először azt hitte, a hír csak egy jó vicc, és többször is visszakérdezett, hogy komoly-e a dolog.
A spontán fogant négyesikreknek a statisztikai esélye nagyon csekély, ám a komplikációk kockázata ebben az esetben jelentősen megnő.
Matematikailag annak az esélye, hogy spontán négyesikrek foganjanak, több mint egy a 15 millióhoz. Ám ennyi gyermek kihordása sokszorosára emeli a koraszülés kockázatát is. Jonathan és Mercedes ikerlányainak helyzetét tovább bonyolította, hogy a négy baba egy méhlepényen osztozott. Ebben az esetben a koraszülöttséggel járó összes komplikáció esélye tovább növekszik. A pár azonban próbálta pozitívan megélni a helyzetet.
„Megpróbáltam keveset agyalni a negatív forgatókönyveken, mert az nem tesz jót” – mondta a Mercedes. A terhesség az anya számára is nagy kockázatot jelentett, és a pár nagyon megkönnyebbült, amikor a lányok megszülettek.
Az édesapa sírva fakadt a szülőszobán, amikor nyugtázta, hogy túl vannak rajta, és mindenki jól van.
Hannah Grace, Lucy Marie, Rebecca Claire és Petra Anne a 29. héten születtek meg, császármetszéssel. A kislányok mindegyike egy kilogramm és 900 gramm közötti súllyal született, és összesen három hónapot töltöttek a koraszülött-osztályon. Ketten már két hónap elteltével hazamehettek, míg másik két testvérük több időt töltött a kórházban. Most már mindannyian otthon lehetnek, és találkoztak két bátyjukkal is.
„Ez a legjobb része az egésznek, nézni, ahogy a fiúk otthon fogadják a lányokat; egyszerűen odavannak értük” – mondja az apuka, aki szerint kis családjuk egyesítése élete legszívmelengetőbb pillanata volt.
A házaspár története azért is figyelemreméltó és megható, mert az elmúlt években megnövekedett azoknak az abortuszoknak a száma, amelyeket ikerterhességek során végeznek el. A szelektív redukciót gyakran kínálják fel azoknak a pároknak, akik ikreket várnak, hogy ezzel csökkentsék a kockázatok lehetőségét. A briteknél például 2011 és 2019 között 75 százalékkal nőtt ezeknek az eljárásoknak a száma, noha az angol egészségügyi minisztérium ekkor már felhívta a figyelmet ezeknek az abortuszoknak a fizikai és pszichológiai kockázataira: sokan nem gondolnák, de később nem csupán az anya, de az életben maradt gyermek is komoly pszichés problémákkal küzdhet a beavatkozás miatt.
Jonathan és Mercedes története remélhetőleg erőt ad az ikreket váró szülőknek, hogy merjék az életet választani.