Navracsics Tibor: A kormány a jövőben is támogatni fogja az önkormányzatok természeti csapásokkal szembeni védekezését

A kormány a jövőben is támogatni fogja az önkormányzatoknak azt a munkáját, melyet védművei erősítése, illetve a már bekövetkezett természeti csapások esetén a károk elhárítása érdekében végeznek – mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakciójának tagja hétfőn Budapesten.

Navracsics Tibor az önkormányzati vezetők, polgármesterek számára a kormány részéről nyújtott Vis Maior támogatási okiratok ünnepélyes átadóján arról beszélt, hogy 13 évvel ezelőtt hozták meg azt a döntést, amellyel központi támogatásban részesítik azon önkormányzatokat, melyek akár természeti csapásokkal szembeni védekezés céljából hajtanak végre, akár pedig a már bekövetkezett természeti csapás elhárítása érdekében kell, hogy végrehajtsanak beruházásokat.

Ez a 13 év több milliárd forintnyi támogatást jelentett az önkormányzatoknak, abban a meggyőződésben, hogy ahogy a helyi közösségek, családok, egyének számára felső szinten az önkormányzat az a hatóság, illetve intézmény, amely baj esetén támogatást tud nyújtani, az önkormányzatok számára pedig az állam, a központi költségvetés, a kormány az a tényező, amely rögtön segítséget nyújt

– hangsúlyozta a tárcavezető.


Hirdetés

Ismertetése szerint a mostani alkalommal 34 önkormányzatnak közel félmilliárd forint értékben nyújtanak támogatást védművei erősítése, illetve a már bekövetkezett baj esetén a károk elhárítására.

Navracsics Tibor kiemelte, hogy ezt a jövőben is meg fogják tenni és abban bíznak, hogy a kormány és az önkormányzatok partnerségének további erősítésével még több támogatást és nagyobb védelmet tudnak nyújtani az emberek számára a hétköznapi életben.

Az esemény mellé kiadott tájékoztatóban a tárca azt írta, hogy az elmúlt évek rendkívüli időjárása következtében kialakult intenzív szélviharok, felhőszakadások, jégverések, ár- és belvizek, villámárvizek különböző jellegű és mértékű károsodásokat okoztak és okoznak az ország csaknem egész területén.

A helyi önkormányzatoknak idén is lehetőségük van vis maior támogatást igényelni az előre nem látható természeti vagy más eredetű veszély miatt szükségessé vált védekezés többletkiadásainak és az önkormányzat tulajdonában lévő kötelező önkormányzati feladatok ellátását szolgáló épületet, építményt, partfalat érintő, előre nem látható károk helyreállításának finanszírozására.

A hétfői eseményen az ezekről a támogatásokról szóló okiratokat Navracsics Tibor mellett a vármegyei választókerületi elnökök, Demeter Zoltán, Koncz Zsófia, Horváth László, Erős Gábor, Balla Mihály, Vitályos Eszter és Cseresnyés Péter adták át az önkormányzati vezetőknek. Az eseményen jelen volt Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára is.

(MTI)

Címlapkép: Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter. Fotó: Facebook/Navracsics Tibor

'Fel a tetejéhez' gomb