PannonVox koncert a Katakombában – Krúdy Ádám: Összeköt minket a teremtő Istenbe és Jézus Krisztusba vetett hitünk

A magyar keresztény könnyűzenei kultúra magasabb szintre emelése érdekében a Magyar Kormány támogatásából a Kovács K. Zoltán Alapítvány pályázatot hirdetett, amely keresztény könnyűzenei előadók számára nyújt fellépési lehetőséget a Katakomba klubban. A pályázat keretében a kiválasztott előadók, formációk részére biztosított a koncerthelyszín (Katakomba-Pengető színpad), a lebonyolításhoz szükséges technikai feltételek, marketing és kommunikáció, illetve a koncerten készült élő hanganyag, ami a zenekar által bármikor felhasználható. A programban részt vevő PannonVox zenekar augusztus 28-án lép színpadra a Katakomba klubban.

Az alábbiakban Krúdy Ádámmal, a PannonVox zenekar vezetőjével és dalszerzőjével folytatott beszélgetésünk olvasható.

Mi a zenekarrá válásotok története, illetve honnan jött a zenekar nevének ötlete? Meséljetek kicsit a kezdetekről!

A PannonVox nem mondható éppen fiatalnak, hiszen – kisebb megszakításokkal – 25 éve működik. Eleinte egyfajta projektzenekarként tevékenykedtünk, ugyanis az eredeti csapat 1998-ban, az akkor friss szerzeményünknek, Az Ígéret című rock-oratóriumnak a színpadra állítására szerveződött. Ez egy összesen 22 tételből álló dalciklus, ami a karácsony bibliai eseményeit dolgozza fel kicsit hasonlóan egy rockoperához. Éveken keresztül számtalan helyszínen játszhattuk el a darabot, amiből 2003-ban CD-n kiadott stúdiófelvétel is készült. Hála Istennek, Az Ígéret nem maradt meg a mi „korlátaink” között, hiszen később két másik társulat is feldolgozta. Karácsonyi darabunkat A Hajnal című újabb rock-oratóriumunk követte, amely Jézus keresztre feszítésétől mennybemeneteléig tárja a közönség elé a húsvéti-pünkösdi eseményeket. Erről 2009-ben készült stúdiófelvétel, és szintén CD-n került kiadásra. A két egybefüggő darab után számos önálló dalunk is született. Ekkor már szükség volt arra, hogy a zenekar ne csak a fenti darabok előadójaként lehessen ismert, hanem önálló névvel is rendelkezzen. Némi fejtörés után a PannonVox név mellett döntöttünk, mivel az kifejezi nemzeti hovatartozásunkat is, ami szintén fontos érték a számunkra. A „nevesülés” óta is számtalan koncertet adtunk már különböző helyszíneken, Budapesten és vidéken egyaránt.

Mit lehet tudni rólatok, akár a zenekari tagokról egyenként? Mi az, ami összeköt titeket? Említetted, hogy viszonylag régóta zenéltek, a felállás ez idő lefolyása alatt változott vagy állandó volt?

A csapat összetétele az idők során többször is változott. Jómagam mint alapító és zenekarvezető a kezdetektől része vagyok a zenekarnak. Következő rangidős tagunk Nagy Lajos, aki 2003 óta látja el a basszusgitáros posztját. Több, mint tíz éve tagja énekesként a zenekarnak Paál Tamás, de Vaszil Levente billentyűsünk is jó pár éve velünk muzsikál. A legfrissebb tagok Halász Géza dobos és Nyáry Lőrinc szólógitáros, akik év elején csatlakoztak a csapathoz. Természetesen köszönet illeti azokat az egykori zenekari tagokat is, akik ötleteikkel, munkájukkal nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy dalaink – talán mondható – értékes szerzeményekké formálódhattak. A mindannyiunk által kedvelt és képviselt zenei műfajokon túl, amelyek talán leginkább a dallamos rockzene és a blues jellegzetességeit viselik magukon, összeköt minket a teremtő Istenbe és Jézus Krisztusba vetett hitünk, valamint a hazaszeretetünk. Ez a világnézeti hármasság alapvetően meghatározza dalaink mondanivalóját is.

Miért döntöttetek úgy, hogy pályáztok a Katakomba klubban való fellépési lehetőségre?

A Covid utáni időszakban sajnos nehezen találtunk magunkra. Több régi zenésztársunk is távozott, a korábbi koncertek is elmaradtak. Hála Istennek, nagyszerű új tagok érkeztek a csapatba, így most ismét erőre kapva, ismert számaink mellett több vadonatúj szerzeménnyel szeretnénk újra kedves közönségünk elé állni, és megmutatni, hogy élünk és folytatjuk az üzenet átadását. Erre kínál remek lehetőséget a Katakomba klubban való fellépés.

Hogyan képzeljük el az alkotási láncolatot a ti esetetekben? Hogyan jön létre egy dal?

Valamennyi dalunk zenei alapötlete, váza tőlem származik, ahogy minden dalszövegünket is jómagam írtam, írom. Amikor elkészül egy ilyen nyers szerzemény, általában készítek egy demófelvételt. Van, hogy csak egy szál gitárral énekelem fel a dalt, de van, hogy konkrét hangszerelési koncepciót mutatok be a zenekarnak. Ezután elkezdődik a közös ötletelés, a végső forma jegyeit már erősen magán hordozó, de még finomítandó dal kimunkálása. Ez a folyamat néha egészen gyorsan lezajlik, de van, hogy egy-egy dalunkat akár évekig is cizellálgatjuk. A közös munka – némi képzavarral élve – közös gyermeket szül, így a dalokat mindannyian magunkénak érezhetjük.

Konkrét célok, elképzelések mentén írsz dalszöveget vagy ez egy spontánabb folyamat? Milyen témák foglalkoztatnak a leginkább?

Amikor Az Ígéret és A Hajnal készült, volt egy konkrét célom. A tematikát, a cselekmény, a dramaturgia vázát megadták a vonatkozó szentírási részek. Ezekre lehetett szépen felépíteni a megfelelő dalok füzérét. Az önálló számok esetében viszont arról írok, ami éppen foglalkoztat, ami bennem dolgozik. A lényeg, hogy a dalnak mindig legyen magva, mindig legyen benne mélyebb üzenet. Ez olykor szakrális jellegű, máskor profán, de mindenképpen értéket közvetítő. Itt persze valódi értékekre, és semmiképpen sem azokhoz a bizonyos nehezen definiálható, de mégis baljóslatú “európai értékekhez” hasonló csinált dolgokra gondolok. A dalszövegeink sokszor inkább szimbolikusak, az üzenetet a mélyebb tartalom hordozza. Fontosnak érezzük ugyanis, hogy olyan emberek számára is hallgathatók, befogadhatók, elgondolkodtatók legyenek, akiket mondjuk egy direkt módon vallásos megközelítés esetleg eltántorítana.

Készültök esetleg egy, a már meglehetősen gazdag életműveteket kiegészítő újabb lemezzel? Ha igen, mit lehet erről tudni elöljáróban?

Igen. Korábban felvettünk már több önálló számot, amiket szeretnénk még kiegészíteni néhány továbbival is. Ha ez megtörténik, akkor ezt a „csokrot” is tervezzük kiadni. Aki eljön az augusztus 28-i koncertünkre, hallhat ízelítőt ezekből.

A keresztény hit miképpen jelenik meg a zenéitekben?

Nyugodtan mondhatom, hogy a kereszténység számunkra az egyik alappillér. A másik – nyilván nem meglepő módon – a hazaszeretet, ahogy a harmadik természetesen a család. Ezekre a sziklaszilárd pillérekre épülnek fel azok az értékek, amelyek alapvetően meghatározzák dalaink üzenetét. A keresztény mivoltunkhoz vezető út mindannyiunknál más és más. Van, aki kisgyermek korától ebbe nőtt bele, van, aki később tért meg. De a lényeg, hogy itt vagyunk.

Mi a tervetek az idei, illetve az elkövetkező évekre nézve a formációval?

Szeretnénk a régebbi dalok mellé minél több újat alkotni, és ezeket koncerteken, felvételeken keresztül eljuttatni az értő fülek felé. Mert az üzenetnek – aminek megléte természetesen nélkülözhetetlen marad – akkor van értelme, ha van, aki meghallgatja és elgondolkodik rajta. Talán még formálja is.

Mit üzennétek azoknak, akik érdeklődnek az augusztusi katakombás koncertetek iránt?

Örülnénk, ha minél többen el tudnának jönni, és hallhatnák, hogy a PannonVox nem csupán jó zenét, de értékes mondanivalójú dalokat, elgondolkodtató üzenetet is „kínál”. Ajánljuk magunkat!

Címlapkép: A PannonVox zenekar augusztus 28-án lép színpadra a Katakomba klubban. Forrás: szervezők

'Fel a tetejéhez' gomb