Az ügyészség is megerősítette, hogy őrizetbe került az óbudai polgármester a kerületi korrupciós ügy miatt

Az óbudai korrupciós üggyel összefüggésben kihallgatták szerdán a gyanúsítottak között Kiss László III. kerületi polgármestert, egy önkormányzati vezetőt, valamint a polgármesteri hivatal egy korábbi alkalmazottját. Ők jelenleg őrizetben vannak, és a letartóztatásuk elrendelését indítványozza az ügyészség – közölte Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön.

Azt írták, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség a korrupciós bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozásában újabb öt személyt hallgatott ki gyanúsítottként, akik közül hárman őrizetben vannak.

Emlékeztettek, hogy a főügyészség szerdán összehangolt „eljárási cselekményeket” hajtott végre az ügyben, amelynek keretében számos helyszínen – köztük Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat épületében, valamint több önkormányzati cégnél – végzett kutatást és lefoglalást.

Őrizetbe vették a Gyurcsány-párt óbudai polgármesterét


Hirdetés

A főügyészség öt embert hallgatott ki gyanúsítottként, köztük a III. kerületi polgármestert

– tették hozzá.

Úgy folytatták, hogy

a polgármesterrel közölt megalapozott gyanú szerint Kiss László (DK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd) a 2019 októberi polgármesterré választását követően megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további – az önkormányzatnál dolgozó – hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetni.

A vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezése érdekében az önkormányzat fiktív, túlárazott szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal – közölték, hozzátéve, hogy a valóságban a színlelt vállalkozási szerződésekben írt szolgáltatást, termékbeszerzést nem a szerződő cégek, hanem más gazdasági társaságok teljesítették a szerződésben vállalt árnál alacsonyabb összegért.
Esetenként a vállalt munkát az önkormányzat alkalmazottai végezték el – írták.

A polgármestert vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettével, valamint más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja a főügyészség.

Az ügy további két újabb gyanúsítottja egy III. kerületi önkormányzati képviselő, valamint az egyik érintett gazdasági társaság ügyvezetője – fűzték hozzá.

A büntetőeljárásban korábban gyanúsítottként kihallgatott alpolgármester letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság október 20-ig hosszabbította meg – áll az ügyészségi közleményben.

(MTI)

Címlapkép: Az ügyészség is megerősítette, hogy őrizetbe került Kiss László óbudai polgármester a kerületi korrupciós ügy miatt. Forrás: hirtv.hu

'Fel a tetejéhez' gomb