Őrizetbe vették a Gyurcsány-párt óbudai polgármesterét

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének szerdai Facebook-bejegyzése szerint a hatóságok őrizetbe vették Óbuda-Békásmegyer polgármesterét, a DK-s Kiss Lászlót.

Összehangolt akciót hajt végre a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az úgynevezett óbudai korrupciós ügyben több helyszínen, köztük Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatánál. Az ügyben vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoznak – közölte szerdán a Magyar Távirati Iroda (MTI).

A Központi Nyomozó Főügyészség azt közölte, hogy az „újabb eljárási cselekményekben” csaknem 50 hivatalos személy vesz részt, az akcióban – az ügyészség felkérésére – a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség állománya is közreműködik.

Az ügyről részletesebb tájékoztatást az „elsődleges nyomozati cselekmények” elvégzését követően, várhatóan csütörtökön adnak – írták.


Hirdetés

Még június közepén azt közölte az ügyészség, hogy már tíz gyanúsítottja van az óbudai korrupciós ügynek.

A gyanú szerint egy férfi – két, reklámtevékenységet folytató gazdasági társaság ügyvezetőjeként – cégei felhasználásával több mint százmillió forintot fizetett az egyik alpolgármesternek azért, hogy az hivatali helyzetét felhasználva közbenjárjon a reklámberendezések fennmaradásához, további reklámcélú használatához, illetve a hasznosításához szükséges engedélyek és hozzájárulás megadása érdekében.

Az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat kommunikációs osztályának szerda délelőtti közlése szerint négy nyomozó tartózkodik a hivatal épületében, akikkel mindenben együttműködnek, a kért szkennelt iratokat hiánytalanul átadják.

Hozzátették, hogy

a kora reggeli órákban Kiss László polgármesternél is házkutatás volt, de ezzel kapcsolatban további információ nem áll rendelkezésükre.

Azt írták, hogy a mostani „nyomozati cselekmények” a márciusban, az önkormányzati választási kampányban zajlott kutatások folytatásai, amelyek egy 2022-es, az akkori országgyűlési kampányban indított ügyhöz kötődtek.

„Ismét megerősítjük, hogy az önkormányzat valamennyi szerződése szabályos és valós teljesítésen alapul, ami kizárja a jogszerűtlenséget vagy a fiktivitást” – fogalmaztak.

Úgy folytatták, hogy az ügyészségi nyomozást a kezdetektől a kormánypárthoz kötődő sajtó „jólértesültsége” jellemzi, rendszeresen tettek közzé állítólagos részleteket állítólagos vallomásokból, miközben például az önkormányzat semmilyen tájékoztatást nem kapott a nyomozó hatóságtól.

„A szivárogtatások miatt Kiss László korábban feljelentést tett, hogy derüljön ki, az ügyészségtől származnak-e a propagandasajtóban megjelent állítások. Ebben az ügyben, feljelentőként éppen a múlt héten hallgatta meg a polgármestert a rendőrség” – olvasható a közleményben.

Címlapkép: Kiss László, Óbuda-Békásmegyer DK-s polgármestere. Forrás: Facebook/Malinás Sándor

'Fel a tetejéhez' gomb