Kilencedik alkalommal szervezik meg a Vármegyenapot Békéscsabán

Kilencedik alkalommal szervezi meg a Békés Vármegyei Önkormányzat szeptember 7-én a Vármegyenapot Békéscsabán – mondta a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján szerdán a vármegyei önkormányzat elnöke.

Zalai Mihály felidézte: 2015-ben volt a 300. évfordulója annak, hogy a török hódoltság után jogi szempontból is újjáalakult a vármegye; ekkor jött az ötlet, hogy az összetartozás érzésének erősítésére szervezzenek egy megyenapot. Az elsőt 2016-ban rendezték meg, a koronavírus-járvány idején két évben csak szűkített tartalommal szervezték a programokat. Csibor Márton, a szervezésben partner és támogató Nemzeti Művelődési Intézet Békés vármegyei igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, ahogyan a kezdetekkor, most is a vármegyei értékek megismertetése áll a rendezvény középpontjában, idén 31 település mutatja be saját értéktárát. Tavaly határozták el, hogy minden évben egy-egy termékkategóriára fókuszálnak, akkor a gasztronómia, idén az épített örökség lesz a középpontban – emelte ki.

Hozzátette: ezt igyekeznek rendhagyó, interaktív módon, a vármegyei kézműves közösségekkel összekapcsolva bemutatni; emellett szerveznek egy tablókiállítást, amelyhez kvízjáték is kapcsolódik, és lesz egy nyomozós, a vármegyei értékekre épülő, szabadulószoba jellegű játék is. Csibor Márton emlékeztetett arra, hogy a Kulturális és Innovációs Minisztérium annak apropóján, hogy Magyarország tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki posztját júliustól, elindított egy programsorozatot 1100 éve Európában, 20 éve az unióban címmel, amelyet egy-egy kiemelt rendezvényhez kapcsolva elvisznek minden vármegyébe.

Így a Vármegyenap programjait 15 országos kulturális intézmény műsora is színesíti, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ egy interaktív cirkuszművészeti animációs programmal jelenik meg; a Nemzeti Táncszínház táncgálával, a Hagyományok Háza kézműves bemutatókkal és foglalkozásokkal készül. Zalai Mihály elmondta, a rendezvénynek nagyon fontos eleme az itt élő nemzetiségek bemutatása, hiszen Békés vármegye soknemzetiségű és így kulturális értelemben is sokszínű.


Hirdetés

Ahogy minden évben, most is megszervezik a kézműves vásárt, amelyen máris száznál több kézműves és feldolgozott élelmiszert előállító termelő jelezte részvételét. ,,Ezt már lassan a dél-alföldi régió legnagyobb vásárának nevezhetjük” – fogalmazott az elnök. Idén lekvárfőző-bemutató is színesíti a programot. A gyerekeket népi játszóházzal és kézműves foglalkozásokkal várják. Katonai hagyományőrzők mellett rendőrségi, honvédségi és terrorelhárítási bemutatókat is szerveznek. A rendezvény évről évre nő, a programok már nemcsak Békéscsaba főterét foglalják el, egyre terjeszkednek az Andrássy úton is – közölte Zalai Mihály.

(MTI)

Címlapkép: bekescsaba.hu

'Fel a tetejéhez' gomb