Már ma összeállhat Gyurcsánnyal Magyar Péter

Az Európai Parlamentben csütörtökön szavaznak arról, hogy meghosszabbítják-e Ursula von der Leyen mandátumát az európai Bizottság élén. A politikusnak minden voksra szüksége van, mert a vele elégedetlenkedők magas száma miatt szűk többsége lesz. A Gyurcsány-Magyar koalíció ugyanakkor jó eséllyel igennel voksol majd.

Magyar Péternek a sokadik, korábban tett állítása dőlhet meg ma, amikor a Bizottság elnökének személyéről szavaznak az Európai Parlamentben. A Tisza Párt alelnöke korábban többször beszélt arról, hogy ő biztosan nem lesz EP képviselő és továbbra is a piacról igyekszik eltartani magát. Sőt, több megszólalásában is jól fizető kamuállásnak nevezte a képviselői munkát. Egyszer pedig úgy fogalmazott, hogy ez az a pozíció, amellyel öt év alatt két milliárdot lehet akasztani. Úgy tűnik, amikor már látszott, hogy ez a pénz azért neki is jól jönne, megszavaztatta a követőivel, hogy csatlakozzon-e ő is a testülethez. Az online voksolás előtt ugyanakkor csak a képviselősége melletti érveket hozott fel, az ezzel járó hátrányokról egyáltalán nem beszélt. Megtudtuk tehát azt is, hogy hogyan működik egy Magyar Péter féle szavazás. 

Magyar Péterből tehát EP képviselő lett, ami őszintén szólva nem is baj, mert így máris megláthatjuk a valódi politikai krédóját.

A jobb- és baloldali szavazókhoz is szívesen beszélő politikus és csapata abba a Néppártba ült be, amelyből 2021-ben éppen annak balra tolódása miatt távozott a Fidesz. A választóira és a választói akaratra oly sokszor hivatkozó Magyar azt a frakciót választotta, amely a korábbi, szociáldemokratákkal és liberálisokkal kötött szövetségének folytatásával éppen szembeköpi az európai választók akaratát. És nemcsak azért, mert a változást akaró európai polgárok tömegei ellenére ismét Ursula von der Leyent jelöli a Bizottság élére, hanem azért is, mert az egyre kisebb erejű hármas szövetség a „demokrácia” nevében épp a napokban zárta ki a Parlament vezető tisztségeiből a testület harmadik legnagyobb erejét, a Patriótákat. Semmibe véve ezzel az új szövetség pártjaira szavazó több tízmillió ember véleményét. 


Hirdetés

Ehhez a csapathoz csatlakozott tehát Magyar Péter, aki ma az eddigieknél is nagyobb dobásra készül.

Ursula von der Leyent ugyanis a néppárti és a szociáldemokrata frakció egyaránt támogatja, miközben a Fidesz egyértelműen jelezte – ahogyan ez Orbán Viktor Európai Tanácsban leadott nem szavazatából is kiderült -, hogy nem akarja a Bizottság jelenlegi elnökének újrázását. Így ha a Néppárt tagjai és a szociáldemokrata képviselők is betartják a frakciófegyelmet, az a furcsa helyzet állhat elő, hogy 

Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára közösen voksolnak igennel von der Leyen újrázására, miközben a Fidesz nemmel szavaz.

Vagyis Magyar Péter egy újabb csúsztatása lepleződhet le. A kampányban ugyanis ő volt az, aki folyamatosan a Fidesz és a DK együttműködésére célozgatott, ő volt az, aki „kék Fidesznek” nevezte a Gyurcsány-pártot és ő volt az, aki mindkét politikai erővel szemben elutasította az együttműködés lehetőségét. (Nem mintha a jobboldal valaha is kooperálni akarna vele.) Ehhez képest úgy tűnik, hogy Magyar Péter az első adandó alkalommal együtt szavaz az általa eddig – szavak szintjén legalábbis – elutasított DK-val.

Fontos aranyszabálya a politikának, hogy ne a szavakat, hanem a tetteket figyeljék. Ez különösen igaz Magyar Péter esetében, akitől eddig csak szavakat hallhattunk. Most ugyanakkor már nincs hová hátrálni, eljött a tettek ideje. Most derül csak ki igazán, hogy ki is valójában Magyar Péter?

'Fel a tetejéhez' gomb