Evangélikus választás – Szarka István és Molnár István is folytatja, Szemerei János püspök iktatta be őket újra a tisztségükbe
Újraválasztotta vezetőit a Fejér-Komáromi Evangélikus Egyházmegye. A negyedik ciklusát kezdő Szarka István esperest és a harmadik ciklusát vállaló Molnár István egyházmegyei felügyelőt Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke iktatta be tisztségébe a bakonycsernyei templomban május 24-én tartott istentiszteleten – számolt be róla az evangelikus.hu oldal kedden.
Mint írták, a liturgiában az egyházmegye legidősebb és legfiatalabb pásztora, Bencze András püspökhelyettes és Czető Bálint székesfehérvári beosztott lelkész működött közre.
Az egyház legnagyobb kincse a szeretet, amit Jézus hozott el igazi teljességében a világba
– hangsúlyozta Jn 13,34–35 alapján tartott prédikációjában a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke.
Majd az elnökségi tagok keresztnevéhez kapcsolódóan István vértanúra utalt, aki az ellenségeiért imádkozott.
Ez a legmagasabb fokú szeretet, ez nem fakad emberből, ez Istentől jön: erről kell tanúskodnunk
– fogalmazott Szemerei János.
Miután Szarka István és Molnár István megismételték esküjüket, a jelenlévő lelkészek igével kértek áldást életükre és szolgálatukra. Az ünnepséget rövid szünet után egyházmegyei közgyűlés követte, ahol sor került a megyei tisztségviselők megválasztására és beiktatására – közölték.
Címlapkép: Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke iktatta be tisztségébe a bakonycsernyei templomban Szarka István esperest és Molnár István egyházmegyei felügyelőt. Fotó: Evangélikus.hu/Adámi Mária