Fülöp Attila: A magyarság őrzi, megvallja és védi a keresztény hitet – Elindult a Boldogasszony zarándokvonat Csíksomlyóra

Elindult a 11. Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra csütörtök reggel a Keleti pályaudvarról.

Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) politikusa az indulás előtt azt mondta,

a zarándokút 11. alkalommal hirdeti, hogy a magyarság őrzi, megvallja és védi a keresztény hitet. Erre a mostani zavaros, kiszámíthatatlan világban nagy szükség van

– tette hozzá.


Hirdetés

A zarándoklat a közösséget is megerősíti, és hitet ad neki – fogalmazott az államtitkár. Azzal köszönt el, hogy a zarándokvonat legyen az életbe, a reménybe és a jövőbe vetett hit zarándokvonata.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke azt kérte a résztvevőktől, hogy a zarándokúton az emberek, a közösségek és a nemzetek közötti békéért és békességért imádkozzanak. Külön kiemelte, hogy

Szlovákia miniszterelnökéért, a szerdai napon meglőtt Robert Ficóért és a szlovák nemzetért is imádkozzanak.

Merénylet! Lőfegyverrel megsebesítették Robert Fico szlovák kormányfőt, kórházba szállították

Nem mindegy, hogy mi történik egy olyan keresztény országban, amelyben az értékek azonosak Magyarország értékeivel, és nem mindegy, hogy ki vezeti azt az országot – fogalmazott. Hozzátette, hogy

évtizedekig sok probléma terhelte a két ország kapcsolatát, de mára a barátság és az együttműködés a jellemző.

Soltész Miklós, a KDNP alelnöke a Csíksomlyóra tartó Boldogasszony zarándokvonat indulása előtt a budapesti Keleti pályaudvaron 2024. május 16-án. Fotó:  MTI/Lakatos Péter

Soltész Miklós azt is kérte a résztvevőktől, hogy a magyar-román közösségekért, barátságért is imádkozzanak az úton.

Mosóczi László, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a vasúttársaság a Misszió Tours-szal együttműködésben, 2011 óta 30 zarándokvonatot és mintegy 23 ezer utast szállítottak belföldi és nemzetközi zarándokhelyekre. Idén a Boldogasszony zarándokvonat 12 kocsijában 700 zarándok utazik „a magyarság egyik legfontosabb találkozójára” – tette hozzá.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke azt emelte ki köszöntőjében, hogy szervezésükben idén 300 középiskolás utazik a vonattal. A hazai, a határon túli, felvidéki és kárpátaljai fiatalok mellett sokan érkeztek a távoli diaszpórából, Brazíliából, Új-Zélandról, Ausztráliából – ismertette.

Utasok a Csíksomlyóra tartó Boldogasszony zarándokvonat indulása előtt a budapesti Keleti pályaudvaron 2024. május 16-án. A vonat 700 zarándokot visz a csíksomlyói búcsúba. Fotó: MTI/Lakatos Péter

A fiatalokat azzal indította útnak, hogy a zarándoklat biztosítsa számukra a nemzeti összetartozás megélésének élményét, és közösen imádkozzanak a békéért, Magyarországért és Európáért.

Felföldi László pécsi megyés püspök – ő lesz a csíksomlyói búcsú ünnepi szentmiséjének szónoka – is a béke fontosságát hangsúlyozta köszöntőjében. Úgy fogalmazott, a fiatalok az új béke teremtői.

Felföldi László pécsi megyés püspök lesz a csíksomlyói búcsú ünnepi szentmiséjének szónoka

Varga Lajos, a váci egyházmegye segédpüspöke is köszöntötte a résztvevőket, és megáldotta a vonatot, az utasokat és a zarándoklatot.

(MTI)

Címlapkép: Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára beszédet mond a Csíksomlyóra tartó Boldogasszony zarándokvonat indulása előtt a budapesti Keleti pályaudvaron 2024. május 16-án. Fotó: MTI/Lakatos Péter

'Fel a tetejéhez' gomb