Lelki készülődés húsvétra – Városi keresztút Szegeden

A húsvéti készület jegyében tartanak városi keresztutat március 20-án, szerdán, Szegeden. A menet a Szegedi dómtól indul és ugyanoda, a Fogadalmi templomhoz érkezik majd vissza.

Vagyis a Magyarok Nagyasszonya-székesegyház néven is ismert templom adja a városi keresztút induló és végállomását is. A keresztút állomásai sorban: Szentháromság-szobor, Szerb ortodox templom, Apa lányával szobor, Árvízi emlékmű, Semmelweis Ignác Kollégium, Szegedi Tudományegyetem (SZTE) József Attila Tanulmányi és Információs Központ, Kaszap István Jezsuita Szakkollégium, Új zsinagóga, Szent József Jezsuita Templom, SZTE Állam- és Jogtudományi Kar, Dugonics tér, Trianon emlékmű, Aradi vértanúk tere, Dömötör-torony.

A szegedi katolikus szakkollégiumok és ifjúsági közösségek közreműködésével megvalósuló esemény szervezője a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség. Mindenkit várnak, aki a húsvéti készület részeként szívesen részt venne az egész várost átfogó imádságban.

Az imádság évében a keresztutat városunk, hazánk és a világ békéjéért ajánlják fel a résztvevők, hogy mindenki megtapasztalja: az ember szíve és Isten szíve a szeretet szüntelen párbeszédében összefonódik


Hirdetés

– írták a szervezők.

A szegedi városi keresztút hosszú hagyományra tekint vissza: az idei már a tizenkilencedik alkalom a sorban.

Forrás: szeged-csanad.hu

Címlapkép forrása: Facebook/Szegedi Dóm Látogatóközpont

'Fel a tetejéhez' gomb