Sulyok Tamás: Bizalmat szeretnék építeni az előítéletektől mentes, kölcsönös meghallgatás és megértés révén

Köztársasági elnökként is az Alaptörvény által meghatározott keretek között, az ott definiált hatáskörökben, az Alaptörvény szerint, elveimhez hűen, jogászként kívánok működni – fogalmazott Sulyok Tamás, újonnan megválasztott köztársasági elnök beszédében. Az Országgyűlés előtt elmondta, bizalmat szeretne építeni az előítéletektől mentes, kölcsönös meghallgatás és megértés révén.

Nem lenne helyén való politikai beszéddel megnyilvánulnom. Ám, ha megengednek egy személyes megjegyzést, ez a tilalom tökéletes összhangban van személyes lelki alkatommal és életutammal, amely a jogi pálya bejárásáról szólt, a legszabadabb ügyvédségtől a legnemesebb alkotmánybírói munkáig – kezdte beszédét az új államfő. 

Számomra minden hatalom csak a jog keretei közt értelmezhető. A jog meggyőződésem szerint értékeket hordoz, következésképp központi funkciója az egymással versengő értékek méltányos kiegyenlítése – jegyezte meg Sulyok Tamás, hozzátéve, számára alapvető fontosságú alkotmányos alapértékek a nemzeti alkotmányos identitás és a népszuverenitáson alapuló államiság.

 Az Alaptörvény alkotmányos rendje szerint mind az Alkotmánybíróság, mind a köztársasági elnöki intézmény kívül esik az államhatalmi ágakon. Ezt a kívülállást súlyponti kérdésnek tartom. Köztársasági elnökként is az Alaptörvény által meghatározott keretek között, az ott definiált hatáskörökben, az Alaptörvény szerint, elveimhez hűen, jogászként kívánok működni 


Hirdetés

– emelte ki. Megjegyezte, nehézségekkel küzdők, az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerültek vagy magukról gondoskodni nem képesek, a szenvedők, az idős, a beteg, a magányos emberek mindig számíthatnak figyelmemre és támogatásomra – fogalmazott. 

Minden cselekedetemmel azt az egységet szeretném kifejezni, hogy mi magyarok egy több mint ezer éves történelemmel bíró, büszke, európai és a jogot minden eszközzel érvényesíteni kívánó, elszánt nép vagyunk, és mindezt meggyőződésből, érzelmektől vezérelve, s humorral átszőve vagyunk képesek megtenni

– hangsúlyozta Sulyok Tamás.

Sulyok Tamás köztársaságielnök-jelölt életútja 7 sarkalatos pontba sűrítve

A címlapképen Sulyok Tamás megválasztott köztársasági elnök esküt tesz az Országgyűlés plenáris ülésén 2024. február 26-án.  Fotó: MTI/Máthé Zoltán

'Fel a tetejéhez' gomb