Varázslatos góllal intette csendre kritikusait Szoboszlai Dominik

A Liverpool hazai pályán 5-1-re ütötte ki a West Hamet a Ligakupa negyeddöntőjében, a győzelemhez egy góllal a magyar válogatott csapatkapitánya is hozzájárult.

Szoboszlai Dominik a válogatott kijutásához rengeteget tett hozzá novemberben, Bulgária ellen két gólpasszt osztott ki, míg Montenegró ellen kétszer betalált. A szünet után viszont nem úgy ment a játék Liverpoolban, ahogyan azt szerette volna, ezért pedig rengeteg kritikát is kapott a rajongóktól.

Azelőtt szinte minden mérkőzést végigjátszott a Premier League-ben, de mostanában Jürgen Klopp a második félidő derekán mindig lehozta a magyar középpályást, egyedül a Sheffield United elleni találkozót játszotta végig, a bizalmat pedig egy utolsó perces góllal hálálta meg.

A legutóbbi meccsén 6,8-as osztályzatot kapott a Manchester United elleni teljesítményért, ami azért jóval alacsonyabb, mint amit eddig megszoktunk tőle ebben a szezonban. Szerencsére Dominikot nem olyan fából faragták, hogy az ilyen helyzetekből ne erősebben térjen vissza, és ezt most is megmutatta.


Hirdetés

A West Ham elleni Ligakupa-negyeddöntőben is bizalmat szavazott neki Jürgen Klopp, és végre azt a Szoboszlait láttuk a pályán, aki képes a vállára venni a csapatot. A magyar válogatott csapatkapitánya a 28. percben szerezte meg a vezetést a csapata számára, onnantól kezdve pedig kiszakadt a gólzsák.

A Liverpool végül 5-1-es győzelemmel jutott be az elődöntőbe, Szoboszlai ezúttal is 60 percet játszott, de Klopp a meccs utáni sajtótájékoztatón kiemelte a 23 éves labdarúgó teljesítményét.

„Dom játéka ma nagyon, nagyon jól nézett ki” – mondta a német menedzser, majd kitért arra is, hogy Szoboszlainak és Curtis Jonesnak nagyon fontos szerepe van abban, hogy a mélységi beindulásaikkal milyen területeket nyitnak a csatárok előtt.

Nem véletlen tehát az sem, hogy tovább növekedett a magyar focista értéke, a Transfermarkt szerint már 75 millió euróra rúg az ára, ami egyben azt is jelenti, hogy Dominik lett a Liverpool legértékesebb játékosa holtversenyben Luis Díazzal és épphogy megelőzve Trent Alexander-Arnoldot.

A címlapképen Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa ünnepel, miután gólt lőtt a West Ham United ellen az angol labdarúgó-ligakupa negyeddöntőjében játszott Liverpool – West Ham United mérkőzésen a liverpooli Anfield stadionban 2023. december 20-án.
MTI/AP/Jon Super

'Fel a tetejéhez' gomb