Simicskó István: Ukrajna felvétele az EU-ba óriási biztonsági kockázat
Óriási biztonsági kockázatot jelent, hogy Brüsszel azt erőlteti, hogy a háborúban álló Ukrajna mielőbb csatlakozzon az Európai Unióhoz – közölte Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője Facebook-videónyilatkozatban.
Simicskó István elmondta, a kormány 13. alkalommal kérdezi meg az embereket nemzeti sorskérdésekről.
Ukrajna – amelynek szavai szerint „sem a pontos határa, sem a pontos népessége nem ismert” – uniós csatlakozásáról „úgy tárgyalnak a brüsszeli bürokraták és Alex Soros, hogy az európai állampolgárokkal egy percig sem egyeztetnek”
– fogalmazott.
Hozzátette, az amúgy is nehéz gazdasági helyzetben lévő EU belerokkanna a felvételbe, hiszen az újjáépítésnek rendkívül nagy költségei lennének, gyakorlatilag valamennyi tagállam nettó befizető lenne, így Magyarország is.
„Ezért arra kérünk mindenkit, hogy hallassuk a hangunkat: töltsük ki a nemzeti konzultációt! Nem kérünk ebből a csatlakozásból!” – hangsúlyozta Simicskó István.
(MTI)
Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán