Nem kell megijednünk attól, ami Varsóban történik

A legfontosabb, amit le kell szögeznünk, hogy Lengyelországban a baloldal továbbra is elképesztően gyenge, ami az egyik legjobb hír. A mostani választáson egyetlen baloldali párt jutott a Szejmbe, méghozzá 8,5%-kal. A többi szavazat legnagyobb része valamilyen jobboldali pártra érkezett. Persze itt is óriási hangsúlyeltolódások vannak, az ultrakonzervatív-patrióta megközelítést képviselő erőktől a liberálisabb, már csak nevében konzervatív pártokig. Az ugyanakkor biztosan kijelenthető, hogy

még a legkevésbé jobboldali kormány – amelyre most a legnagyobb esély van – is sokkal jobb, mint egy tisztán baloldali-liberális kabinet.

A következő szempont, amely miatt nem kell a kardunkba dőlni, hogy – bár mindegyik párt kijelentette, hogy nem kíván a PiS-szel kormányozni – a kormányalakítási tárgyalásokat ők kezdhetik meg. Egész egyszerűen azért, mert Lengyelországban továbbra is ez a politikai formáció a legnépszerűbb, a mostani választáson is a legtöbb szavazatot kapta, 5 százalékponttal többet, mint legfőbb riválisa, a Donald Tusk volt kormányfő vezette tömörülés. Ennek megfelelően Duda elnök az eddigi kormányfő, Mateusz Morawieckinek ad először megbízást arra, hogy többséget hozzon létre a parlamentben. És bár a pártok eddig elzárkóztak a PiS-sel való szövetségkötéstől, a józan ész akár még felül is kerekedhet ezen az állásponton. A majdnem 15%-ot szerző Harmadik Út ugyanis sok kérdésben egyértelműen a PiS-hez áll közelebb, mint a Tusk vezette pártszövetséghez.

Ebből kiindulva nekik talán még ajánlhat is olyat a PiS, amely miatt – a választók akaratának megfelelően – a győztes pártot segítik hozzá a kormánytöbbséghez.

A legvalószínűbb ugyanakkor jelenleg az a forgatókönyv, hogy Donald Tusk volt kormányfő, volt Európai Néppárti elnök és volt Európai Tanácselnök jobbközép-liberális pártjának vezetésével alakul meg az új kormány. Tusk konzervatívként indult, a brüsszeli évek viszont felhígították az álláspontját és mára egy, a brüsszeli mainstream ideológiáját 100%-ban magáénak tudó politikusról beszélünk, akitől nem sok jót várhat sem az ország, sem a V4-ek, sem a magyar kormány. Pártjának ugyanakkor a kormányzáshoz szüksége van a már említett Harmadik Útra, amely egy tőle egyértelműen jobbra álló erő, amely ellenzi az abortuszt és a melegházasságot, valamint kemény migrációs politikát követel. Melléjük kell még bevenni a kormányba az újbalos Lewicát, amely a fent említett kérdésekben teljesen ellentétes álláspontot képvisel. 

Jól látszik tehát, hogy a leendő koalíciós partnereket a PiS-szel szembeni gyűlöleten túl semmi nem tartja össze.

Azt pedig éppen most látjuk Németországban, hogy mi történik akkor, hogy ha egy hárompárti koalícióban a két kisebbik partner szinte semmiben nem ért egyet. Kormányozhatatlanná válik az ország. A fent leírt formációban szinte biztosan ez vár Lengyelországra is, mindezt tetézve azzal, hogy még legalább két évig a PiS támogatással megválasztott Andrzej Duda lesz a lesz a köztársasági elnök, akinek erős vétójogai vannak. 

Ami tehát Lengyelországra vár a következő években az a káosz és a bizonytalanság.

Amiben pedig nem lenne csoda, ha bizonyos pártok rájönnének, hogy hová is tartoznak valójában, kik a természetes szövetségeseik. Ahogyan az sem lenne meglepő, ha az emberek megunnák a bénultságot, a folyamatos vesszőfutást és legkésőbb 4 év múlva – de lehet, hogy már sokkal hamarabb – útilaput kötnének Tusk és csapata lábára. Főleg, hogy azt továbbra se felejtsük el, hogy a volt miniszterelnök úgy készül az újabb kormányzásra, hogy pártja nem a legnépszerűbb, és a szavazatok csupán 30%-át kapta meg.