Kilenc aranyéremmel tért haza a magyar csapat a belgrádi junior úszó-Eb-ről

A magyar válogatott összességében 13 érmet: 9 aranyat, 2 ezüstöt és 2 bronzot szerzett a junior Európa-bajnokságon, aminek köszönhetően Olaszország mögött a második helyen végeztünk az éremtáblázaton.

Az ifjú sportolók már a kontinenstorna első napján meghallgathatták a magyar himnuszt, hiszen a mindössze 14 éves Jackl Vivien óriási fölénnyel győzött 400 méter vegyesen, így a tavalyi bronzérme után most egy sokkal fényesebb érmet akasztottak a nyakába. Közel járt az aranyhoz a Molnár Dóra, Pádár Nikolett, Ábrahám Minna Lilla, Gyurinovics Lili összeállítású 4×100 méteres gyorsváltó is, a lányok nyolc tizeddel maradtak le az első helyről. A második versenynap már sokkal aranyosabb volt magyar szempontból, háromszor állhattunk fel a dobogó tetejére, ezek mellé pedig még egy ezüst is társult. A 200 méteres női gyorsúszás döntője ugyanis magyar házi csatát hozott, Pádár Nikolett és Ábrahám Minna Lilla párharcából végül az előbbi jött ki győztesen, Pádár ezzel sorozatban harmadszor nyerte meg ezt a számot.

Győzni tudott még Komoróczy Lora Fanni is, aki 50 háton nem talált legyőzőre, de elsőként csapott célba a Magda Boldizsár, Molnár Dóra, Harsányi Mátyás, Pádár Nikolett összeállítású 4×100 méteres mix gyorsváltó is.

 


Hirdetés

A váltóink nagyon jól teljesítettek az idei Európa-bajnokságon, hiszen a verseny harmadik napján a női 4×200 méteres gyorsváltónkat sem tudták megszorongatni a riválisok. A Pádár Nikolett, Gyurinovics Lili, Molnár Dóra, Ábrahám Minna Lilla alkotta négyes több mint három másodpercet vert a második helyezett olaszokra. A negyedik nap sem maradtunk magyar elsőség nélkül, 200 méter háton Molnár Dóra aratott magabiztos sikert, a 17 éves úszó negyedik érmét szerezte a kontinensviadalon.

Az utolsó előtti napon két bronzéremmel bővült a magyar éremkollekció, Molnár Dóra 100 gyorson is felállhatott a dobogóra, míg 200 pillangón az egyéni csúcsán három másodpercet javító Abonyi-Tóth Glenda ért el egy bravúros harmadik helyet.

A zárónapon pedig a hab is felkerült arra a bizonyos tortára, újabb három aranyérmet tempóztak össze az ifjú sportolók. Pádár Nikolett a 200 méter után 400 gyorson is diadalmaskodni tudott, de aranyérmet akasztottak Magda Boldizsár nyakába is, aki 100 méteres gyorsúszásban volt a leggyorsabb, és megszerezte második aranyérmét Komoróczy Lora Fanni is, aki ezúttal 100 háton csapott elsőként a célba, ami láthatóan rengeteg feszültséget szabadított fel belőle, hiszen a ceremónián egy kicsit el is érzékenyült.

 

A magyar delegáció így végül kilenc arannyal, két ezüsttel és két bronzzal zárta a korosztályos Európa-bajnokságot, aminél csak 2017-ben Netánjában és 2018-ban Helsinkiben teljesítettünk jobban. Elsőségek tekintetében nagyot ugrottunk tavalyhoz képest, 2022-ben Bukarestben ugyanis hat arany, öt ezüst és három bronz volt a magyar csapat mérlege.

A címlapkép forrása: LEN – European Aquatics/Facebook

'Fel a tetejéhez' gomb