Olaszországban a belügyminisztérium leállíttatta, hogy az azonos neműek gyerekeit két szülővel anyakönyvezzék
Az olasz belügyminisztériumot Milánóban képviselő prefektus megtiltotta a város önkormányzatának, hogy azonos neműek gyerekeinek anyakönyvezése esetén két szülőt tüntessenek fel; Giuseppe Sala milánói polgármester kedden visszalépésnek nevezte a belügyi tárca intézkedését.
Giuseppe Sala a Jó napot, Milánó! című, naponta közölt podcast-bejelentkezésében kijelentette, hogy Olaszországnak minél előbb olyan törvényre van szüksége, amely Dániához vagy Spanyolországhoz hasonlóan engedélyezi a gyermekek teljes jogú regisztrációját abban az esetben is, ha szüleit két férfi vagy két nő alkotja.
Az egymilliós Milánót 2016 óta vezető Giuseppe Sala, a Zöld Európa nevű parlamenti mikropárt politikusa visszalépésnek nevezte Renato Saccone prefektus hétfői rendelkezését, amellyel azonnali hatállyal betiltotta, hogy azonos neműek élettársi kapcsolatában nevelt gyerekek anyakönyvezésekor két szülő nevét tüntessék fel.
A milánói polgármester tavaly júniusban a meleg büszkeség napján, a városban rendezett felvonuláson jelentette be, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben az azonos neműek gyermekei esetében nem csak egy szülő nevét tüntetik fel az anyakönyvi dokumentumokban, hanem mindkettőét.
Utóbbi ellen lépett fel a prefektus, aki a belügyminisztérium idén januárban hozott döntésének tett eleget. A tárca érvénytelennek nyilvánította a baloldali polgármesterek vezette önkormányzatok gyakorlatát, miszerint két férfi vagy két nő gyermeke esetén mindkettőt szülőnek nyilvánították.
A belügyminisztérium a Semmítőszék 2019-es határozatára hivatkozik, amely kimondta, hogy két férfi együttélése esetén, ha gyermekük külföldön béranyaság segítségével született, az olaszországi anyakönyvezéskor csak a biológiai apát szabad feltüntetni szülőként. Hasonlóképpen két nő esetében is csak egyikük minősülhet szülőnek az anyakönyvezés során.
Tavaly decemberben a Semmítőszék ismételten megállapította, hogy a másik felnőtt szülőként való elismerése nem az önkormányzatok hatáskörébe tartozik, hanem ahhoz bírósági döntés szükséges minden egyes esetben.
(Sárközy Júlia/MTI)