Rétvári: A migráció az EU vívmányait veszélyezteti

A fokozódó illegális migráció már az Európai Unió (EU) alapvető vívmányait, a személyek, az áruk és a tőke szabad mozgását, így az EU gazdaságát veszélyezteti – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Rétvári Bence hozzátette: egyre több uniós tagállam vezet be határellenőrzést a fokozódó migrációs nyomás miatt.

Magyarország ellenzi az illegális migráció automatizálását jelentő uniós migrációs paktum elfogadását – jelentette ki.

A paktum szerint a migránsok továbbra is az unió területén belül nyújthatnák be a menekültkérelmüket. A magyar kormány álláspontja viszont az, hogy ezt csak az unió határain kívül tehessék meg, mert ha egyszer bejutottak, nagyon nehéz kitoloncolni őket – magyarázta.


Hirdetés
A politikus elmondta, hogy míg 2019-ben 46 ezer, az idén már több mint 150 ezer migráns ellen intézkedtek, a magyarországi börtönnépességnek pedig már tíz százalékát teszik ki az elfogott embercsempészek, ami milliárdokbaba kerül a magyar adófizetőknek.

A határvédelem költségeinek legalább a felét az EU-nak kellene állnia – emelte ki -, mivel nemcsak Magyarország, hanem egész Európa védelmét jelenti a határkerítés. Az unió azonban a határkerítés hatszáz milliárd forintos költségének még a két százalékát sem térítette meg Magyarországnak – mondta Rétvári Bence.

(MTI)

A címlapképen mentőalakulatok a helyszínen 2022. augusztus 13-án, miután balesetet szenvedett egy illegális bevándorlókat szállító furgon az ausztriai A6-os autópályán, a köpcsényi határátkelőhely közelében. Forrás: MTI/EPA/Thomas Lenger

'Fel a tetejéhez' gomb