San Franciscóban nem áldozhat Nancy Pelosi

Cordileone azután tette meg ezt a lépést, hogy a magát „buzgó katolikusnak” és „rendszeres szentáldozónak” nevező demokrata poltikus többször is elutasította, hogy az abortuszról beszéljene, írja a katolikus.ma.

Az érsek elmondta, hogy ez nem politikai, pusztán lelkipásztori döntés.

A tilalom csak a San Francisco-i érsekség területén érvényes. A világi katolikus hívőknek címzett május 20-i levelében Cordileone felhívta a figyelmet a Egyházi Törvénykönyv 915. kánonjának szövegére, amely így szól:

„a szentáldozáshoz … ne engedjék oda azokat a személyeket, akik nyilvánvaló, súlyos bűnben makacsul kitartanak.”

A levélben arról is írt, mi vezetett Pelosi esetében konkrét szankciókhoz:


Hirdetés

“Sokszor megpróbáltam beszélni vele, hogy segítsek neki megérteni azt a súlyos gonoszságot, amit elkövet, azt a botrányt, amit okoz, és a saját lelkét is kockára tevő veszélyt. Most úgy döntöttem, elérkezett az a pont, amikor nyilvános nyilatkozatot kell tennem, hogy nem vehet részt a szentáldozásban, hacsak, és amíg meg nem tagadja nyilvánosan a terhességmegszakítás “jogának” támogatását, és nem gyónja meg, illetve a bűnbánat szentségében nem kap feloldozást, amiért közreműködik ebben a gonoszságban” – írta.

Egy másik, az érsekség papjaihoz címzett levelében elmagyarázta, hogy döntésével az Egyház tanítását alkalmazta, és csak az után tette meg a lépést, hogy Pelosi többször is elutasította, hogy beszéljenek a kérdésről.

“Arra kértem, hogy változtassa meg álláspontját, vagy pedig tartózkodjon attól, hogy nyilvánosan katolikus hitére hivatkozzon és szentáldozásban részesüljön” – írta az érsek. – “Azt is közöltem vele, hogy ha ezt megtagadja, kénytelen leszek nyilvánosan bejelenteni, hogy nem vehet részt a szentáldozásban”.

Pelosi az első megkeresésekre nem válaszolt. Később, a Roe kontra Wade ügy kapcsán kifejtette, hogy hívő emberként miért támogatja az abortuszt.

Korábban, 2021-ben Cordileone imakampányt indított Pelosi házelnök „szívbéli megtéréséért”.

Forrás: katolikus.ma

Címlapkép: Nancy Pelosi, Forrás: Facebook/Nanci Pelosi

'Fel a tetejéhez' gomb