Júniusban indulhat újra az élet Sanghajban

A China Daily című kínai lap internetes kiadásában hétfőn arról írt, hogy egy kivétellel Sanghaj minden kerületében csak a karanténzónákon belül azonosítottak újabb fertőzötteket. A kínai járványkezelési stratégia a vírus „közösségi” – vagyis a karanténzónákon kívül – terjedésének teljes felszámolásától teszi függővé a korlátozások feloldását.

A lap beszámolója szerint Cung Ming, Sanghaj alpolgármestere egy hétfői sajtótájékoztatón elmondta: a 25 millió lakosú városban mostanra csupán mintegy egymillióra csökkent azoknak a száma, akik a legszigorúbb szabályok szerint kezelt karanténzónákban laknak.

Az alpolgármester közölte: Sanghajban május 22-étől fokozatosan újraindítják a tömegközlekedést, és júniusban térhet vissza az élet a megszokott kerékvágásba.

A teljes egészében másfél hónapja vesztegzár alatt álló Sanghajban hétfőtől kezdték meg szakaszokban engedélyezni egyes szolgáltató- és kiskereskedelmi üzleteknek, egyebek mellett élelmiszerboltoknak, bevásárlóközpontoknak és fodrászüzleteknek az újranyitást.

A sanghaji egészségügyi bizottság hétfői közlése szerint a városban vasárnap 69 új Covid-19-es megbetegedést, és 869 tünetmentes vírushordozót regisztráltak.


Hirdetés

Peking vezetése pedig vasárnap tovább hosszabbította az otthoni munkavégzést előíró rendeletet a kínai főváros négy kerületére vonatkozóan. Emellett 12 kerületben újabb három napon át tesztelik naponta a lakosságot. A kínai fővárosban vasárnap 39 új Covid-19-es megbetegedést, és 15 panaszmentes fertőzöttet azonosítottak.

(MTI)

Shanghai továbbra is le van zárva

Címlapkép: Pixabay

'Fel a tetejéhez' gomb