Shanghai továbbra is le van zárva

Shanghai

Shanghaiban hetek óta folyamatos lezárások vannak a koronavírus omikron variánsa miatt. A jelenlegi helyzetről és Kína víruskezelő politikájáról beszélt lapunknak Salát Gergely Kína-kutatót.

Kínában jelenleg több városban is vannak kisebb gócpontok, ahol lezárások vannak a koronavírus miatt. A legnagyobb ilyen gócpont jelenleg Shanghai, az ország legnépesebb települése.

„A város gyakorlatilag teljen le van zárva. Az emberek a lakásukban töltik a napjaikat, aminek egyébként nagyon komoly gazdasági következményei vannak” – mondta Salát Gergely és hozzátette, hogy a jelenlegi helyzet már több, mint egy hónapja tart a kínai nagyvárosban.

A szakértő szerint az intézkedéseket nem egyik napról a másikra vezették be. Kínában rugalmasan kezelik a koronavírus lezárások kérdését. A hatóságok mindig alkalmazkodnak a pillanatnyilag fennálló helyzethez.

„Úgy kezdődött az egész, hogy lezártak egy épületet, ahol fertőzöttet találtak, és mindenkit, aki ott dolgozott, vagy lakott, karanténba helyeztek. Amikor annyira elszaporodtak az esetek, hogy már nem lehetett csak épületeket behatárolni, komplett területeket kezdtek el lezárni”, nyilatkozta Salát Gergely, aki kiemelte, hogy nem egységes lezárásról van szó, hanem 14 napos, helyi szintű kordonokról, amelyek gyakorlatilag folyamatosan követik egymást.

Kínában, akárcsak Európában magas az oltottak aránya, és ugyanaz az omikron variáns terjed, amely nemrég Magyarországon is megfigyelhető volt. Míg Európában a gazdaság újraindulásának érdekében enyhítettek a szabályokon, Kínában egészen máshogy állnak a koronavírushoz.

„Nálunk az volt a cél, hogy a gazdaság újraindítása érdekében minél gyorsabban véget érjenek a lezárások. Ezzel szemben Kínában nem akarnak együtt élni a koronavírussal, ezért bárhol felüti a fejét a vírus, azonnal lezárják az érintett területet.”

Salát ugyanakkor elmondta, hogy Kínában az elővigyázatosság ellenére az első hullám okozta ideiglenes visszaesést leszámítva nincsenek komolyabb gazdasági következmények, mint Európában. Ha azonban Shanghai tartósan lezárva marad, az az országos GDP-adatot is befolyásolhatja.

„Kínában 2020 áprilisában gyakorlatilag újraindult a gazdaság. Nem volt második, vagy harmadik hullám, hanem kisebb gócpontok voltak, amiket igyekeztek elfojtani. Ez a jelenlegi valamivel komolyabb, mivel az ország legnépesebb városáról van szó” – ismerte el a kutató, de rögtön azt is hozzátette, hogy ennek a jelenlegi, komolyabb gócpontnak sincsenek egyelőre halálos áldozatai.

Címlapkép: Pixabay

Iratkozzon fel hírlevelünkre