Embertelen körülmények közt élnek a menekült gyerekek Hollandiában

 A jelentés szerint, a táborokban élő mintegy 2000 menekült gyermek fejlődése sérül ott tartózkodásuk folyamán: a gyermekek gyakran sátrakban vagy túlzsúfolt sportcsarnokokban húzódnak meg, amelyek nem felelnek meg a kiskorú menekültek elhelyezésére vonatkozó minimumkövetelményeknek. Hiányoznak az alapvető szolgáltatások, nincs számukra elérhető pszichológiai és szociális segítségnyújtás sem.

„Ezeknek a gyerekeknek joguk van olyan helyen élni, ahol biztonságban és védve érzik magukat, a holland kormánynak pedig jogi kötelessége ezt biztosítani” – idézte a hírportál Suzanne Laszlot, az ügynökség igazgatóját.

Véleménye szerint, a kormány sorsukra hagyja a gyermekeket, akiknek pedig elsőbbséget kellene élvezniük az elhelyezés során, például kislétszámú központokba kellene költöztetni őket, ahol van lehetősége arra, hogy „igazán gyermekek lehessenek”. Hozzátette, hogy a megpróbáltatások iskolai tanulmányaikra is negatív hatással vannak, amellett, hogy károsítják mentális fejlődésüket.

Múlt hónapban Margrite Kalverboer holland gyermekjogi biztos is felhívta a figyelmet a kiskorú menekültek elfogadhatatlan életkörülményeire a holland menekülttáborokban. Mint mondta, a menekültközpontban azzal szembesült, hogy az ott tartózkodó gyerekeket mentálisan elhanyagolják, ami további traumákhoz vezethet, és súlyosbítja helyzetüket.

(MTI)


Hirdetés

A címlapképen szíriai gyerekek autógumival játszanak Aleppóban  2017. február 1-én. Forrás: MTI/EPA/Juszef Badavi

'Fel a tetejéhez' gomb