Rendszeres magyar nyelvű szentmiséket indítottak Krakkóban

A kolostor káptalanjában a sorozatindító szentmisét Józef Pucilowski domonkos atya mutatta be. A szertartás során adománygyűjtést szerveztek a krakkói domonkosok által befogadott ukrajnai menekültek megsegítésére.

Május 29-én Marian Waligóra, volt czestochowai pálos házfőnök, június 26-án pedig Ireneusz Wysokinski domonkos atya lesznek a celebránsok. Mindhárom lengyel szerzetes kiválóan beszél magyarul,  Magyarországon is teljesítettek lelkipásztori szolgálatot.

A szentmisékre a Krakkóban, valamint a másutt Lengyelországban élő magyarokat, köztük egyetemistákat, ösztöndíjasokat várják, továbbá magyar turistákat és minden más érdeklődőt is – mondta el Gerencsér Tibor krakkói főkonzul.

A liturgia után közösségi találkozót tartanak a kolostorban. A kezdeményezés célja ugyanis magyar vallási közösség létrehozása is, miután a főkonzulátus ilyen igényt észlelt a krakkói magyarok körében – mondta el Gerencsér.

A szertartásokon a zenei kíséretet Lévai Kamilla, a krakkói zeneakadémia mesterszakán ösztöndíjasként tanuló magyar orgonaművész, valamint Aranka Malkiewicz énekes, a hagyományos czestochowai magyar zarándoklatok egyik szervezője biztosítja.


Hirdetés

Több év óta Varsóban is lehetséges a részvétel a rendszeres magyar nyelvű szentmiséken, amelyeket jelenleg minden hónap második vasárnapján 15.30 órakor a Zoliborz fővárosi negyedben működő Kisded Jézus  egyházközségben (parafia Dzieciatka Jezus) Pawel Sobstyl atya mutat be.

(MTI)

A címlapképen résztvevők a Nógrád megyei Buják község római katolikus temploma mellékoltárának átadása alkalmából tartott misén 2021. november 11-én. Forrás: MTI/Komka Péter

'Fel a tetejéhez' gomb