Ügyészségi döntés a „Zsolti bácsi-ügyben” – Latorcai Csaba szerint nem elég a bocsánatkérés

A bűncselekmény gyanújának hiánya miatt elutasította a Fővárosi Nyomozó Ügyészség a Pócs János ellen tett feljelentést a „Zsolti bácsi”-ügy kapcsán. Az ATV.hu információi szerint a döntésre a feljelentés kiegészítését követően került sor, nyomozás nem indult az ügyben.
Az ügy előzménye, hogy Lakatos Ádám gyermekvédelmi aktivista feljelentést tett, amelyben egyebek mellett azt állította: Pócs Jánoshoz köthető személyek pénzzel befolyásolhattak embereket annak érdekében, hogy a Szőlő utcai gyermekvédelmi üggyel kapcsolatban valótlan bizonyítékokat és megrendezett interjúkat hozzanak létre.
A Központi Nyomozó Főügyészség az ATV.hu-nak az alábbi tájékoztatást adta: „A kérdésében megjelölt ügyben bűncselekmény gyanújának hiányában a nyomozás elrendelésére nem volt lehetőség, ezért – a feljelentés kiegészítését követően – a Fővárosi Nyomozó Ügyészség a feljelentés elutasításáról határozott.”
Pócs János péntek délután a közösségi oldalán reagált a döntésre. A politikus ezt írta:
„Elutasította az Ügyészség az ellenem tett feljelentést. Nem bűncselekmény, hogy bemutattam a valóságot a Zsolti bácsi ügyben.”
Latorcai Csaba szerint nem zárható le az ügy egy bocsánatkéréssel
Latorcai Csaba, a KDNP ügyvezető alelnöke a Vasárnapnak adott interjúban, kitérve „Zsolti bácsi-ügyre” azt előre megtervezett lejárató kampánynak nevezte, amelynek szerinte Semjén Zsolt volt a célpontja. Úgy véli, az ügy nem intézhető el egy egyszerű bocsánatkéréssel: szükség van a történtek kivizsgálására és a felelősség megállapítására.
„Kiderült az igazság. Ez a Zsolti bácsi-ügy a világ legnagyobb kamuja, amivel megpróbálták elhitelteleníteni a KDNP elnökét” – fogalmazott Latorcai Csaba, aki szerint a rendszerváltozás óta nem volt példa hasonló karaktergyilkosságra Magyarországon.
A KDNP ügyvezető alelnöke arról is beszélt, hogy szerinte az ügyet előre kidolgozott koncepció alapján építették fel. Mint mondta, „előre kidolgozott koncepció mentén már forgatókönyv is készült arra, hogy mikor, miként, ki és hogyan járassa le a KDNP elnökét ezzel a kamu üggyel”.
Latorcai szerint a bocsánatkérés önmagában nem elegendő, a történteknek jogi következményekkel is kell járniuk. „Még egyszer mondom, az, ami történt, az egy bocsánatkéréssel nem tudható le. Itt bűncselekményt követtek el, és a bűncselekménynek következménye kell, hogy legyen” – jelentette ki.
A politikus azt is hangsúlyozta, hogy az ügyet a nyomozóhatóságoknak, az ügyészségnek és a rendőrségnek is megfelelő módon kell kezelniük. Álláspontja szerint a történtek kivizsgálása és a felelősség megállapítása nélkül az ügy nem tekinthető lezártnak.
Semjén Zsolt: „Nem fogom visszavonni”
A Vasárnap.hu-nak Lakitelken, a KDNP országos választmányi ülése után Semjén Zsolt is nyilatkozott a „Zsolti bácsi”-ügyben őt ért támadásokról. A KDNP elnöke világossá tette: megtette a szükséges jogi lépéseket, és nem kívánja visszavonni feljelentéseit.
„Ez példátlan a magyar politika történetében, a feljelentéseket megtettük, és nem fogjuk annyiba hagyni. Ezek az emberek, akik ezt megtették, a bíróság előtt kell bűnügyben felelniük” – fogalmazott Semjén Zsolt a Vasárnap.hu-nak.
A pártelnök keresztény hitével összefüggésben arról is beszélt, hogyan éli meg a személyét ért támadásokat.
„Nézze, egy ilyet csak hittel lehet… Jézus azt mondta, hogy ahogy engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha valaki nem hívő ember, és nem tudja ezt kereszthordozásként megélni, akkor ebbe feltehetőleg belehal. De a helyzet az, hogy keresztény emberként az, hogy üldöznek minket, azt megszoktuk” – mondta.
Semjén Zsolt a választási kampány értékelésekor arra is kitért, hogy szerinte súlyos hiba volt, hogy a kormányoldal nem reagált megfelelő erővel a politikai ellenfelek támadásaira. Úgy véli, a kampánystratégia részeként attól tartottak, hogy a válaszok tovább növelik az ellenfél online elérését.
A KDNP elnöke szerint azonban ennek az lett a következménye, hogy egyes ügyek „ráégtek” a kormányoldalra, miközben nem tudták kellőképpen bemutatni saját álláspontjukat. Semjén Zsolt azt is sérelmezte, hogy a feljelentésével kapcsolatos ügyben csak a választás után kezdtek foglalkozni. Álláspontja szerint a rágalmazóknak bíróság előtt kell felelniük, ezért a megtett jogi lépéseket fenn kívánja tartani.





