Fény derült az államalapítás egyik legnagyobb rejtélyére

– Legutóbb Visegrád példáján keresztül beszélgettünk arról, hogy a magyar államalapításnak számos Karoling-kori előzménye is van. Az államszervezésben mennyire volt ez egyedi?

– Szent István országa nagyon hasonló lehetett más kortárs európai államokhoz. Tény, hogy keveset tudunk például I. István uralkodása idejéről az ispánságokról, hiszen a legtöbb írott forrásunk róluk inkább csak a 12-13. századból valók. Ám, e kevés adatból viszont úgy tűnik, hogy államalapító királyunk lényegében ugyanolyan grófságrendszert hozott létre Magyarországon, mint amilyen a korabeli Németországban, Franciaországban, Itáliában is szokványos volt.

Csak később – a 11. század végén –, főleg I. László király uralkodása idején alakul át egy inkább bizáncias, erősen központosított hatalmi struktúrává az ispánság intézménye.

A Szent István-i magyar állam teljesen párhuzamosan épült ki a szász dinasztia Német Birodalmával vagy éppen a Capeting-dinasztia Francia Királyságával, de angolszászok, skandinávok, csehek, lengyelek, oroszok államai is ugyanebben az időszakban születtek meg. Lényegében a mai Európa államainak nagy része egykorú Magyarországgal. Ezeknek a 10-11. századi európai államoknak a keresztény-feudális berendezkedése is lényegében azonos volt. Nyugaton mindegyik a Karoling-kori hagyományokra és központokra épült rá. Sokszor mi úgy kezeljük a magyar államalapítást, mintha az valamiféle fáziskéséssel történt volna meg és külön utat képviselt volna Nyugat-Európa királyságaihoz képest, mindez azonban nem igaz.

A Nyugat-Európában meghatározó római Karoling-örökség, a Magyar Királyság területén is ugyanúgy jelen volt – legalábbis az ország nyugati felében.

– Logikus, hogy a meglévő településeket, erődítéseket felhasználták a magyarok, de a Duna túlpartja, előtte jó félezer évig a nagy állattartó népek otthona volt. Mi történt ott?

– Valóban, már az őskor óta számos keleti állattartó népcsoport vándorolt be a Kárpát-medencébe. Ez a tendencia a kora középkorban is folytatódott. Ők életmódjuk révén alapvetően más területeket szálltak meg, mint a földművelő, városlakó népek.

Ezért a római–Karoling kontinuitás elsősorban a hegyvidéki és dombos, erdős területeken maradt fenn: a Felvidék, Szlavónia és a Dunántúl egyes részein.

Pont azokon a vidékeken, amelyek nem voltak alkalmasak az állattartó életmódra.

Egyértelmű, hogy egy régió településszerkezete akkor tud huzamosabb ideig megmaradni, hogyha nem változik a lakosság életmódja. A 9. században Karoling-uralom alatt álló területeken – amennyire ismerjük –, úgy látszik, hogy alapvetően nem változott meg sem a népesség életmódja, sem etnikai összetétele.

A visegrádi példa is mutatja, hogy legfeljebb egy katonai vezetőréteg jelent meg, hogy képviselje a magyar uralkodó érdekeit –, de önmagában a település nagy néptömege a korábbi lakosságból kerülhetett ki.

– Visegrádon kívül máshol is megfigyelhető ez a jelenség?

– Beszédes, hogy ha a térképen nézzük a magyar államalapítás korának központjait, akkor láthatjuk, hogy nem azokon a területeken helyezkednek el, ahol nagy tömegben számolhatunk a honfoglalás kori magyar népesség betelepülésével. Sőt, éppen ellenkezőleg, az uralkodói és egyházi központok kifejezetten azokon a dombos, hegyvidéki, dunántúli területeken jelennek meg, ahol a korábbi, késő antik és Karoling-kori központok álltak.

– Hol voltak a korábbi magyar fejedelmi központok?

– A 9. század végén, a 10. század elején a magyar fejedelmi központok valahol a Bodrogköz tájékán, a Nyírségben, valamint az Alföldön mutathatók ki. A 10. század második felében azonban átkerültek azokra a vidékekre, ahol egyáltalán nem volt jelentős a honfoglaló népesség: a Kárpát-medence középpontjába: a Veszprém–Székesfehérvár–Esztergom vidékre, amit a középkorban Medium Regninek, azaz az ország közepének neveztek.

– Hogy történhetett ez meg?

– Úgy tűnik, hogy Árpád fejedelem utódai a 10. század közepére felismerték, hogyha ők egy erős, keresztény, feudális államot akarnak létrehozni, akkor azt elsősorban nem a magyar népességre tudják alapozni, hanem a már itt élő, jobbára megkeresztelt és a feudális társadalmi rendet ismerő és elfogadó lakosságra. Azokra, akik néhány évtizeddel korábban egy hasonló keresztény–feudális államban, a Karoling Birodalomban éltek.

Géza nagyfejedelem korától tehát egyre jobban felértékelődött az itt élő, helyi népesség szerepe, mivel az Árpádok hatalmának a megalapozását, a modern magyar állam kiépítését tudták szolgálni.

– Az ország másik részén pedig az avarok mellett éltek a magyarok?

– Egyre jobban látszik az is, hogy az alföldi területeken éppúgy számolhatunk az avar lakosság továbbélésével, mint a hegyvidékeken a szlávokéval. A honfoglaló magyarok életmódja azonban az avarokéhoz állt közelebb így nagyobb tömegű magyar betelepedés inkább az alföldi régiókban valószínű. Ugyanakkor nagyon elgondolkodtató tény, hogy a 10. század második felében az Árpádok az Alföldön – tehát saját népük körében – már nem hoztak létre hatalmi központokat. Később, I. István korában sem jönnek létre ispánsági központok vagy püspöki székhelyek az Alföldön.

Azaz a feudális struktúra és keresztény egyházszervezet, amit István létrehozott, az ő korában az Alföldön még nem volt kiépíthető.

Csak a 11. század második felében és a 12. században kezdett megszilárdulni ott is az új rend, amely azonban később a tatárjárás pusztításaival és a kunok betelepülésével ismét felborult.

– Akkor kijelenthető, hogy a klasszikus feudális hatalmi struktúra a késő középkorig nem volt jelen az Alföldön?

– Úgy tűnik, hogy a 12. századtól eltekintve ez bizonyos értelemben valóban így igaz. Ez sok mindenben tükröződik: nincsenek várak az Alföldön, jóval kevesebb volt a monostor, nem épültek városok, mert egész egyszerűen nem volt meg mögöttük az a gazdasági, társadalmi, kulturális, szakrális háttér, ami megvolt a Dunántúl vagy éppen a Felvidék egyes részein.

– Akkor az Alföld volt a kiépülő magyar állam leggyengébb régiója.

– Igen. Nem véletlen, hogy a 11. század közepén a Vata-féle pogánylázadás is az Alföldről indult. Amíg a Dunántúl, a Felvidék és részben Délvidék már régen krisztianizált területnek számított, addig az Alföldön a keresztény térítés is kevésbé tudott előrehaladni.

Feltűnő, hogy az Alföldön nincs is igazán egyházi központ.

Kalocsa az egyetlen, de az is csak az egyházmegye sarkában, a Dunához tapadva jön létre. Mindez arra enged következtetni, hogy nem merték – nem tudták – az Alföld közepébe helyezni.

– Csak a keresztény vallás lehetett a különbözőségek kereszttüzében?

– Egyáltalán nem. Az Alföldön egy olyan nagy tömegű, szabad jogi helyzetű népesség élt – főleg avarok és magyarok –, akik egyszerűen nem voltak hozzászokva ahhoz, hogy egy földesúr uralma alá tartozzanak. Egy ilyen ellenálló népességet nem lehetett könnyen egy feudális államba szervezni. A 11. század belső harcai is nagyrészt éppen azt célozták meg, hogy megtörjék az ő ellenállásukat, megkereszteljék és a feudális rendbe sorolják be az ottani népességet. A 12-13. századra már jelentős változások történhettek, de ezeket a tatárjárás részben semmivé tette, hiszen éppen az alföldi területeken volt a legnagyobb a pusztítás.

 

Tóth Gábor

 

Szenzációs visegrádi ásatás mutatta meg a magyar államalapítás Karoling-kori előzményeit

Szent István a sztyeppei országépítési logika helyett államot alapított

Szent István a sztyeppei országépítési logika helyett államot alapított

Címlapkép forrása: Aeroart