Leváltaná az államfőt a vírustagadó párt

Az AUR Iohannist teszi felelőssé a politikai válságért, és már korábban kilátásba helyezte, hogy az elnök felfüggesztését kezdeményezi, ha nem mondatja le Florin Citu ügyvezető kormányfőt, és nem ír ki előrehozott választásokat.

George Simion, az AUR társelnöke azt állította: más pártok törvényhozóitól is ígéretet kapott arra, hogy aláírják a kezdeményezést.

Bejelentette: kedden megkezdik az elnök felfüggesztését célzó aláírásgyűjtést a parlamentben, ugyanakkor az AUR „Iohannis leváltását követelő híveinek százezreit” is arra kérte, hogy online, vagy a párt aktivistái által szervezett akciókon személyes aláírásukkal adjanak nyomatékot a kezdeményezésnek. Simion azt mondta: a mostani második – szerinte kudarcra ítélt – kormányalakítási kísérlet meghiúsulása esetén tavasszal előrehozott választásokat kell kiírni, és ez kiváló alkalom lehet arra, hogy a választók egyben Iohannis leváltásáról is szavazzanak.

Romániában a közvetlenül választott elnököt ugyanis a parlament legfeljebb 30 napra függesztheti fel hivatalából, ez idő alatt pedig népszavazást kell rendezni az elnök leváltásáról.


Hirdetés

Az államfő felfüggesztéséről akkor szavaz a parlament, ha ezt a törvényhozók legalább egyharmada – 156 képviselő és szenátor – kezdeményezi. Az AUR-nak kilencszázalékos parlamenti képviselete van. Ludovic Orban, a két éve kormányon lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) volt elnöke, aki több mint tíz követőjével együtt kilépett a PNL frakciójából, élesen támadta Iohannist, és már korábban jelezte: kész megszavazni az elnök felfüggesztését, mert szerinte véget kell vetni annak a politikai „ámokfutásának”, amellyel – a PNL jelöltjeként Orban pártelnöksége idején újraválasztott – államfő „semmibe veszi a románok érdekeit”.

A legnagyobb frakcióval rendelkező, két éve ellenzékben lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) óvatosan nyilatkozott az elnök felfüggesztésének lehetőségéről, arra hivatkozva, hogy már két hasonló – Traian Basescu korábbi elnök ellen elindított – kezdeményezéssel „megégette magát”.

Sorin Grindeanu, a PSD ügyvezető elnöke jelezte: akkor veszik fontolóra, hogy támogassák-e az AUR kezdeményezését, ha a tavaly decemberben alakult jobbközép kormányból kilépett, és ezzel a jelenlegi kormányválságot előidéző Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) is ezt teszi.

Dacian Ciolos, az USR elnöke szerint azonban Romániában elegendő válság van, (teljes jogú) kormánya sincs az országnak, nem kell újabbal tetézni.

Az Avangarde közvélemény-kutató intézet múlt heti felmérése szerint a romániai kormányválság kirobbanását követően egy hónap alatt felére (14 százalékra) esett vissza Klaus Iohannis államfő bizalmi indexe. Florin Citu ügyvivő miniszterelnökben, a PNL elnökében a megkérdezettek alig 7 százaléka bízik, az AUR támogatottsága viszont 14 százalékra emelkedett.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Klaus Iohannis román államfő elhagyja az Európai Tanács épületét Brüsszelben 2020. július 20-án hajnalban, az Európai Unió csúcstalálkozójának negyedik napján. MTI/EPA/Reuters pool/Johanna Geron

'Fel a tetejéhez' gomb