Az utolsó pillanatban csípett el az Úr a kongresszuson – Gável Gellért gitárművész a Vasárnapnak
Az eucharisztikus kongresszus egyik nagy tapasztalata volt számomra, hogy ennyi ember ilyen szervezetten tud együtt lenni. Ez egy hatalmas rendezvény, amelynek során szó szerint mindenre fordítottak figyelmet. Garantálták a biztonságunkat, etettek, itattak mindenkit. A hihetetlenül nagy figyelmességáradat közben azonban azt kerestem, vajon hogyan fog tudni ebben a nagy létszámú embertömegben az a nagyon pici Eucharisztia megjelenni, hogy mindenki közösen imádhassa az Úr Jézust.
A dicsőítések minden zenei stílusban, a liturgikus és a paraliturgikus események során fantasztikusak voltak, és igazi belső harmóniát tükröztek. A koncerteken az emberek imádó és nagyon szép jelenlétét tapasztalhattuk meg. De ez még nem volt az a szint, ahol én magam, személyesen tudtam volna találkozni az eucharisztikus Jézussal.
Nagyon szép volt a szombati körmenet.
Sokan voltunk, akik megvallottuk a hitünket Jézusban. De még mindig olyan érzetem volt, mintha csak egy kicsike pötty lettem volna a sok ember között. Mire az Oktogonhoz értünk, a menet már a „Szent vagy, Uram”-ot zengte a Hősök terén. Mindez nagyszerű is volt, de egy picit a kimaradtunk valamiből érzése is beleköltözött a szívünkbe.
Jó volt természetesen sok testvérrel, egyívású emberrel találkozni. Nagyon sokan megállítottak, hogy a margitszigeti dicsőítés bennük megszülető ajándékáról osszák meg élményeiket. Az Oktogontól a Jászai Mari térig háromnegyed óra alatt értünk el, annyira sokan szólítottak meg bennünket. De a személyes Jézus-élmény még nem érintette meg a szívemet.
Amikor vasárnap a pápai misére mentünk, azt tapasztaltuk, hogy fokozottan erős a terrorvédelem. Azon tűnődtem eközben, hogy akkor most a szenzáció jön, azért kell ekkora felhajtás. Elszomorodtam ezen a ponton, hogy ezért vagyunk itt. Aztán természetesen nagyon megható volt, hogy amint beérkeztünk a szektorunkba, éppen akkor jött arra Ferenc pápa. Ez tényleg meghatározó élményünk lett, de még mindig kerestem Jézus személyes érintését.
A szentmisét a kivetítőkön tudtuk követni. Bennem még mindig az a kérdés motoszkált:
„Hol maradsz, Úr Jézus?”
Amikor az áldozási részhez ért a szentmise, nagylétszámú fehérzászlós csoportot láttam közeledni felénk. Ezen a ponton elkapott a sírás, úgy megrendültem, amint magamhoz vettem az Oltáriszentséget. Azt kérdeztem magamban: „Uram, te eljössz hozzám a Bajza utcához, százezer – vagy még több – ember közül egyenesen hozzám jössz? Nem nekem kell kimennem téged megkeresni valahol, hanem te találsz meg engem.”
Ez a felismerés és találkozás olyan mélyen megérintett, hogy majdnem tíz percen át folytak és folytak a könnyeim. Ott sírtam egymagamban – olyan férfiasan. Jézus ennyire szeret engem, hogy a profi és körültekintő, mindenre kiterjedő szervezés közepette sem felejtkezik el rólam. Annyira fontos vagyok neki, hogy magához emel, és eljön hozzám.
Az utolsó pillanatban „csípett el” az Úr a NEK-en.
Ez a személyes találkozásom Budapesten Jézussal feltöltötte bennem lelkileg a kongresszus minden addigi pillanatát. A minden jött el hozzám. A legnagyobb ajándékot kaptam tőle: fontos vagyok számára.
Gável Gellért
A Pengető szeptemberi szakmai napja újra gazdag programmal érkezik
