Eltűnt épületek nyomában (11.)

A Városliget (pestiesen Lizsé) mai helyén egykoron egy száztíz hektáros, részben mezőgazdasági művelésre alkalmatlan (mocsaras), részben termékeny terület helyezkedett el, amit Ökördűlőnek neveztek. Mária Terézia parancsára a mocsár környékére fákat telepítettek, kötelezővé tette az ültetvények folyamatos gondozását és betiltotta a legeltetést. Hála a rendeleteknek, valamint fiának, II. Józsefnek, aki ezeknek a rendeleteknek a betartását szigorúan megkövetelte, a terület szépen fejlődött és egyre népszerűbb kirándulóhellyé vált a pestiek körében.  Pest város elöjárósága – az egyre növekvő népszerűség okán – azzal az ötlettel állt elő, hogy az akkor már Városerdőnek nevezett területet alakítsák át városi közparkká. A feladattal Batthyány József hercegprímást bízták meg, akinek irányításával többek közt létrehozták a Városliget mai arculatát is meghatározó csónakázó tavat, a kitermelt földből két szigetet töltöttek fel a mocsárban (a Széchenyi-szigetet, ahol a mai Vajdahunyad vára áll és a mára már eltűnt Nádor szigetet), valamint sétányokat építettek, melyek mentén akác és platán fákat ültettek.

A tizenkilencedik század derekán – Európában az elsők között – megnyílt a Fővárosi Növény- és Állatkert. 1877-ben Zsigmondy Vilmos bányamérnök termálvizet fakasztott, így kisvártatva megépült a Széchenyi fürdő.  A század végére átadták a forgalomnak a főváros legnagyobb közlekedési beruházását, Európa második és a világ legelső elektromos hajtású kéregvasútját, a Millenniumi Földalatti Vasutat. 1896-ban, a honfoglalás ezredik évfordulója alkalmából rendezték meg az Ezredéves Országos Kiállítást az immár Városligetnek hívott területen. A Millenniumi Kiállításnak is hívott hatalmas volumenű rendezvényen az ország bemutatta a világnak a magyar kultúra és fejlődés évezredes eredményeit. A kiállításra több mint száz csarnokot (ma pavilonoknak hívnánk) építettek a korra jellemző különböző (eklektikus) építészeti stílusban. Külön csarnokot kaptak az iparágak, a hadügy és a pénzügy, az egészség és oktatásügy, a mezőgazdaság, az erdészet és a vadászat, az építészet (Vajdahunyad vára) és a közlekedésügy (a későbbi Közlekedési Múzeum). A képzőművészetet remekműveinek megépítették az Iparcsarnokot (Petőfi Csarnok elődjét), de külön pavilon kapott Horvát-Szlavón ország és Budapest főváros is. A Millenniumi Kiállítást követően a legtöbb csarnokot elbontották, de számos közkedvelt épületet megerősítve és újjáépítve meghagytak az utókor számára.

Budapest pavilonját, a Fővárosi csarnokot is meghagyták a nagyközönség számára, amely a Kós Károly sétányon a Millenniumi híd és a Széchenyi fürdő között helyezkedett el. Magában a csarnokban a főváros szervezetét, adminisztrációját és belső életét lehetett áttekinteni a kiállítás ideje alatt. Az exibició végeztével a közeli Széchenyi fürdő vendéginek elszállásolására alakították át, de egy fagyos téli szezon után kiderült, hogy a nagyobbrészt könnyszerkezetes épületet nem lehetett rendesen kifűteni. Így aztán 1898-tól étteremmé alakították át. Két szárnyában különböző bérlők kaptak lehetőséget, hogy kávéházat, illetve vendéglőt üzemeltessenek. Nyaranként híres szakácsok és vendéglősök vették bérbe, többek között, Kovács E. M. (keresztnevét nem ismerték, így Kovácséemnek hívták), Bokor János és Nemény Béla. Leghíresebb bérlője a zsidó családból származó vendéglátós Weingruber Ignác volt, aki végül a teljes épületet átvette. A Weingruber vendéglő pincérei, konyhája és cigány bandája messze földön híres volt. Még külön gyermekmegőrző terme is volt hivatásos felvigyázókkal, hogy a szülők nyugodtan el tudják fogyasztani az ételeket. A ház egyik csarnokában billiárdasztalokat helyeztek el, amelyeket délelőtt 10 óra és éjfél között használhattak a vendégek.  

Weingruberék az 1900-as évek elején árnyékot adó pergolákkal és napernyőkkel bővítették a kerthelyiséget, így a kibővített kávézó-étterem százhúsz méter hosszan húzódott a Kós Károly sétányon.  Az első világháború előtt a Fővárosi pavilon szinonimája lett a Weingruber név, olyannyira, hogy az étterem bekerült a Városliget leghíresebb sanzonjába az „Újjé a Ligetbe” is. Az étterem felívelő pályáját még az első világháború sem tudta megtörni, a két világháború között a leghíresebb nyári kerthelyiséggé vált. A Weingruberbe előszeretettel jártak külföldi vendégek is, mivel ez a hely testesítette meg a magyar vendéglátást: kiváló magyaros ételek, hétvégén magyaros ruhába öltözött kiszolgálók és az ország legjobb cigányzenekara húzta a nótát.

1944. július 2-a verőfényes vasárnapra esett. A Városliget tele volt sétálókkal, családokkal és gyerekekkel. A Weingruber terasza is tele volt, az emberek éppen a tízórait fogyasztották, szólt a cigányzene, ahogy mindig. Délelőtt 10 óra 12 perckor megszólalt a légvédelmi sziréna. A légiriadó váratlanul érte a Weingruber vendégeit, akik óvóhely híján fejvesztve menekültek a tavon átívelő Millenniumi híd alá és a földalatti lejárói felé. A támadás eredetileg a kulcsfontosságú vasúti objektum, Rákosrendező ellen irányult, azonban a magyar légvédelem erőteljes zárótüze miatt a bombák a belső kerületekre és a Ligetre hullottak. Az amerikai Liberátor típusú bombázók támadásnak következtében az Andrássy út több helyen beszakadt, a bombakrátereken át le lehetett látni a kisföldalatti pályatestére. Egy 50 kg-os légibomba hullott Weingruberék vendéglője mellé, amelynek becsapódását követő robbanásban a kupolák súlyos sérüléseket szereztek, az ablaküvegek betörtek. A becsapódást követő tűzvészben a berendezés egy része a lángok martalékává vált. Számos bomba hullott a Városligeti tó medrébe és a korcsolyacsarnokra is. A Millenniumi Emlékmű jobb oldali oszlopcsarnoka súlyosan megrongálódott az itt álló Habsburg-királyszobrokkal együtt. A Műcsarnok Aréna út (ma Dózsa György út) felőli szárnya leomlott, az épület üvegteteje megsemmisült. Találatot kapott a szemközti Szépművészeti Múzeum is, amely teljes tetőszerkezete elpusztult. A Vajdahunyadvár reneszánsz szárnyának egy része leomlott és teljesen megsemmisült a Rákóczi-ház és a lőcsei óratorony.

A hirtelen jött légitámadás az óvóhelyek hiánya miatt rengeteg halálos áldozatot követelt. Budapest 1944-1945-ös ostromakor a Városliget véres ütközet helyszíne volt. Az egykori Fővárosi pavilon a csata során többször is gazdát cserélt, amely alatt még lángszóróval is küzdöttek egymás ellen a felek, így az épület további károkat szenvedett.

A második világháború borzalmai után jött a következő borzalom, a kommunizmus, amely a világéges előtti társadalmi berendezkedés minden örökségét értéktelennek minősített és hagyott elpusztulni. Ez történt Weingruberék éttermével is, amelynek egyik részében egy sörözőt-borozót alakítottak ki a háborút követő Budapesti Nemzetközi Vásárok látogatóinak. Aztán egy borús novemberi napon, 1955-ben hozzáláttak az egykori étterem bontásához, és pár hét alatt a földel tették egyenlővé a magyar vendéglátás ikonikus helyszínét. A jóhírű étteremre ma már csak pár lépcsőfok emlékeztet, amelyek a hajdani teraszra vezettek fel.

 

(A sorozat jövő héten folytatódik.)

 

Fecske Gábor László