Illegális migráció: Szlovénia építi a kerítést Horvátországgal közös határán

A tárcavezető kiemelte: a döntést hamarosan véglegesítik, a munkálatok pedig két-három héten belül elkezdődnek.

Közlése szerint a hírszerzési adatok nem utalnak arra, hogy a tálibok afganisztáni hatalomátvétele után a 2015-öshöz hasonló óriási migrációs hullám indulna el. Szerinte ez azért van így, mert az Európai Unió belügyminiszterei nemrég úgy döntöttek: csak a legveszélyeztetettebb csoportokon segítenek, és nem tárják szélesre Európa kapuit.

Szlovéniában az év első nyolc hónapjában a hatóságok 5844 határsértőt tartóztattak fel, ami 43 százalékos csökkenést jelent a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. A legtöbben Afganisztánból, Pakisztánból és Bangladesből érkeztek.

Az illegális bevándorlók többsége nem várja meg a menekültügyi eljárás végét, hanem valamelyik nyugat-európai országba távozik.
A migránsok főként Szerbiából és Montenegróból érkeznek Boszniába, ahonnan Horvátországba, majd Szlovéniába folytatják útjukat, onnan pedig a nyugat-európai országokba szeretnének eljutni.


Hirdetés

Szlovénia a 2015-ös menekültválság idején kezdett el határkerítést építeni, amikor is hat hónap alatt körülbelül félmillió illegális bevándorló haladt át az országon. A jelenlegi határkerítés teljes hossza 219 kilométer, és a szlovén-horvát határ csaknem harmadát fedi le.

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: MTI/Sóki Tamás

'Fel a tetejéhez' gomb