Magabiztosan uszítottak a magyar kormány ellen, magabiztosan bukták a Forma–1-et

Nehéz lenne azt feltételezni, hogy Hamilton úgy nyilvánult meg a pedofilellenes törvénnyel és a gyermekvédelmi népszavazással kapcsolatban, hogy azok tartalmáról bármit is tudott volna. A brit versenyző Instagramon közzétett állásfoglalásáról itt írtunk bővebben. Cikkünkben részleteztük, hogy Hamilton néhány évvel ezelőtt még nem viselte ennyire szívén az LMBTQ-közösség sorsát, sőt, egyesek szerint nyíltan transzfób kijelentéseket tett, amikor a lányruhába öltözött unokaöccsének megmondta: a fiúk nem öltöznek hercegnőnek! Gyorsan változnak az elvei, ez nem kérdés.

Érdekes módon a bahreini vagy az Egyesült Arab Emírségekben rendezett versenyhétvége alatt egyáltalán nem érezte fontosnak, hogy kiálljon a homoszexuálisok jogaiért, pedig ha valahol, akkor ezen két országban valóban szükség lett volna erre.

Igaz ez Vettelre is, aki többek között szivárványos cipővel, pólóval, sisakkal és maszkkal igyekezett üzenni a magyar embereknek. Az arab monarchiákban, ahol jobb esetben is börtönbüntetés jár azért, ha valaki a saját neméhez vonzódik, vajon miért nem érezték fontosnak a kiállást? Miért pont Magyarországon tették ezt meg, ahol egyébként senkit sem ért még retorzió szexuális (vagy nemi) identitása miatt? Érdekes módon a labdarúgó-Európa-bajnokságon is hazánk volt az LMBTQ-lobbi elsődleges célpontja (emlékezhetünk például a müncheni szivárványstadion-ügyre), míg például Azerbajdzsánnal szemben – ahol konkrétan kitiltották a szivárványos lobogókat a stadionból – senkinek nem volt egy rossz szava sem.

A hálózat ismét megmutatta magát

Gonosz dolog ez, és egyértelműen nagypolitikai érdekek állnak az esetek mögött. Természetesen a baloldali sajtó és az egyesült ellenzék politikusai megpróbálják fedezni a színjátékot, és beállnak ők is a statiszták közé. Így tett például Mesterházy Attila is, aki szerint Lewis Hamilton egy legenda, és ha mond valamit, annak súlya van és érdemes rá odafigyelni. Mintha a saját gondolatait osztotta volna meg a pilóta…


Hirdetés

Gyönyörűen kirajzolódik a háttérben megbúvó hálózat, amelynek elemi érdeke a Magyarország elleni politikai nyomásgyakorlás. Ha máshogyan nem megy, a legnagyobb sporteseményeket és sztársportolókat felhasználva támadják hazánkat. De ne legyenek kétségeink, mind Hamilton, mind Vettel eszközök csupán a „nagyok” játékában.

Azonban minden kárörvendés nélkül szögezzük le: mint már oly sok alkalommal, a valóság ezúttal is felülírta a baloldal által kreált mesevilágot. Játsszunk csak el a gondolattal, mekkora öröm lett volna a balliberális oldalon, ha a brit vagy a német pilóta állt volna a dobogó legfelső fokán a Hungaroringen!

Pórul jártak

Erre azonban nem került sor, a futamot óriási meglepetésre az Alpine pilótája, Esteban Ocon nyerte. A fiatal francia versenyző ráadásul élete első Formula–1-es győzelmét aratta. Mi történt eközben Hamiltonnal és Vettellel?

A nagydíj kezdete előtt eleredt az eső Mogyoródon, ezért a mezőny esőgumikban állt fel a rajtrácsra. Már az első kanyarban történt egy óriási baleset, minek következtében Hamilton összes potenciális kihívója kiesett vagy tetemes hátrányt halmozott fel, a brit versenyző azonban megúszta az ütközéseket, így simán végigautózhatta volna a 70 körös versenyt anélkül, hogy bárki is fenyegetést jelentett volna rá. Hamilton azonban nem volt formában. Időközben elállt az eső, felszáradt a pálya, és a mezőnyben egyedüliként ő nem állt ki gumit cserélni. Ez végzetes hibának bizonyult, a hétszeres világbajnok nagyon hamar az utolsó helyen találta magát. A futam során végül sikerült neki valamelyest fölzárkóznia, ám ez már csak a dobogó legalsó fokára volt elegendő.

Régi mondás, hogy az nevet, aki utoljára nevet. Sebastian Vettelt bár másodikként intette le a kockás zászló, és még a dobogón is volt lehetősége a szivárványos maszkjában ünnepelni, boldogsága csupán néhány órán keresztül tartott. Vasárnap este érkezett a hír, hogy a versenyfelügyelet utólagosan kizárja a német pilótát, ugyanis a futamot követően nem volt elegendő üzemanyag az autójában, amiért a szabályok szerint súlyos szankció jár.

Így történt meg, hogy mindkét önjelölt társadalmiigazságosság-harcos versenye csúfos véget ért. A történtekben nem összefüggéseket vizionálva, de a jegyzőkönyv kedvéért megjegyezve: legközelebb lehet, hogy többet foglalkoznak majd a felkészüléssel és a vezetéssel a „politizálás” helyett.

Hozzá kell tenni, Magyar Nagydíjat legközelebb egy év múlva rendeznek, máshol pedig nem valószínű, hogy kritizálni merik az adott ország vezetését. Kíváncsian várjuk, egy év múlva milyen hazugságok alapján fogják hazánkat támadni.

Lewis Hamilton a magyar gyermekvédelmi törvénycsomag ellen kampányol

Kiemelt képünkön Sebastian Vettel a 36. Formula–1 Magyar Nagydíjon (Forrás: Twitter/Sebastian Vettel)

'Fel a tetejéhez' gomb