Új vallás születőben: a Perintfalviság
Nagy Gergely teológus, lelkész rávilágított, hogy a magát katolikus teológusként aposztrofáló Perintfalvi Rita teljesen szembemegy mindennel, amit Jézus Krisztus valaha kinyilatkoztatott.
A lelkész Perintfalvi egyik interjújára hivatkozva emel ki három gondolatot, amelyek visszásságára az evangélium talán legtöbbet idézett szakaszai tükrében még egy nem keresztény ember is hamar rájöhet.
„Aki azt mondja magáról: »én vagyok az«, biztosan nem az igazi mester. Az igazi mesternek jó a közelében lenni, mert mellette szégyenkezés nélkül az lehetek, aki vagyok” – idézi Nagy Gergely Facebook-bejegyzésében Perintfalvit, majd felhívja a figyelmet: „szigorúan teológiai szakmai szemmel ugyanis azt kell mondanunk, hogy a teológusnő kijelentései a keresztény teológia keretrendszerén belül maradva nem állják meg a helyüket – és ennek meglátásához még csak kereszténynek sem kell lenni.”
A teológus-lelkész ezek után hat helyet emel ki az evangéliumokból, amely szakaszokban Jézus saját magáról beszél.
Nagy kiemeli: „Jézus önmeghatározása alapján a saját szavai arra a konklúzióra vezetnek minket, hogy az evangéliumok Jézusa nem az a mester, akit Perintfalvi Rita szerint igazi mesternek kellene neveznünk, hiszen kizárólagosságot követel magának.”
„Perintfalvi szerint azért jó az igazi mester közelében lenni, mert mellette »szégyenkezés nélkül az lehetek, aki vagyok«”– folytatja érvelését a lelkész. Ezzel szemben az evangéliumok Jézusa „minden tanítványát arra hívja, hogy tagadja meg önmagát, térjen meg a bűneiből és úgy kövesse őt”.
Két sarkalatos pontot vet el Perintfalvi: az önmegtagadást és a bűnből való megtérést.
Nagy Gergely felidézi: „Perintfalvi sajnálkozik azon, hogy a prédikációk gyakori témája a bűn, sőt önmaga korábban működtetett egy olyan csoportot, ahol konkrétan tilos volt bármire és bárkire ezt mondani. Ezzel szemben az evangéliumi Jézus folyamatosan megtérésre, a bűnök elhagyására hív.”
„A két látás viszont szakmailag nem összeegyeztethető, olyan logikai ellentmondásokat tartalmaznak ugyanis, amelyek kizárják azt, hogy valaki egyszerre fogadja el Perintfalvi gondolatait és azt, amit az evangéliumok Jézus szavaiként adnak vissza”– vonja le a konklúziót bejegyzésében Nagy Gergely.
A teljes írást ide kattintva olvashatják.
Kiemelt képünk forrása: YouTube/Partizán